
Ha ugyanis meg szeretnénk őrizni a széna jó minőségét és beltartalmi értékeit, akkor a megfelelő tárolásról is gondoskodnunk kell.
Mitől jó a szénabála?
Először is egy pár szóban arról, hogy mitől lesz jó az a bizonyos széna… A kaszálás és az azt követő munkafolyamatok jó időzítésén sok múlik. A fű a kaszálás után saját tápanyagait felhasználva „lélegzik”, emiatt valamennyi tápanyagveszteséggel mindenképpen számolnunk kell a legelőfűhöz képest. Azonban, ha ennek tetejébe a meg nem száradt rendek meg is áznak, ez a folyamat jóval tovább tart, tovább csökkentve a tápértéket. A már száraz széna megázását kilúgozódási veszteségnek hívja a szakirodalom. Megpenészedik, karotin tartalma csökken. Ha pedig túl sokáig vannak a rendek a napon, a napsugárzás hatására veszítenek szükségtelenül sok A-vitamint (és azt a bizonyos, kívánatos, zölden száradt színt). A kész bálákat nem szokás azonnal behordani a földekről, helyette kint hagyják még levegőzni, szellőzni, tovább száradni, „kiizzadni”. A nem kellően szárazon bebálázott széna az utóérés folyamán hőt termel, amely súlyos esetben a bála begyulladását is okozhatja. Ezt kazalhőmérővel való ellenőrzéssel lehet elkerülni. Ha ennyire nem is melegedett fel a bála, a hasznosíthatósága ennek ellenére is drasztikusan csökken, hiszen így jó eséllyel megpenészednek a bála belső rétegei is. A penészgombák és mikotoxinjaik pedig messzire elkerülendőek! Penészes takarmány fogyasztása kólikás, légúti és más súlyos bántalmakat is okoz.

Tárolás egyesével

Sok helyen (főleg, ahol nincs olyan nagy mennyiségre szükség) máig is egyesével tárolják a körbálákat. Ennek a módszernek szinte egyetlen olyan íratlan szabálya, amelyet mindenki álmából felverve is tud, hogy a bálák semmiképpen se érjenek össze. Ahol összeérnek, ott a közéjük vezetődő csapadéktól felvizesedve megpenészednek. Sokféleképpen próbálják védeni az egyesével tárolt báláikat a gazdák. A föld felőli felázástól raklapra, autógumira vagy más alkalmatosságra teszik, sokszor pedig a tetejét (szintén egyesével) fóliával takarják. Ezek az eljárások bálától és a tárolás helyszínétől függően indokoltak lehetnek. Egy nem túl tömör bálának bizony jól jöhet a támogatás, hiszen nem fogja tudni a vizet magáról hatékonyan lecsorgatni, illetve idővel lelapulva a földre nagy területen fog felfeküdni szellőzés nélkül. Fontos, hogy próbáljunk olyan területet találni a báláknak, ahol nem áll meg a víz semmilyen évszakban. Megfelelő tömörségű bálákat, jó talajú területeken (pl. homokos, jó vízelvezetésű vidékeken) gond nélkül lehet tárolni takarás vagy alátétezés nélkül is egyesével, mindössze minimális eldobni valóval a szezon végére.
Kazalban
A legtöbb gazdaságban, ahol fedett tároló nincsen, helykihasználás szempontjából logikus módon kazalba rakva tárolják a bálákat. Ezzel valóban lehet helyet megtakarítani, azonban sokan még manapság is azon akarnak pénzt spórolni, hogy nem takarják le a kazlakat. Ezzel pedig évről évre rosszul járnak, hiszen hatalmas veszteségeket könyvelhetnek el a következő kaszálásig.

A takaratlan, egymásra rakott körbálák közé és alá ugyanis rengeteg csapadék bejut, megül, és az összes bála felvizesedik, megrohad ebben a nedves környezetben. A szénának akár a 40%-át, vagy még többet is el kell dobni az ilyen rosszul tárolt kazlak esetében! A szálastakarmányokban a téli tárolás során bekövetkező beltartalmi minőségromlás ennél a tárolási formánál a legnagyobb, akár négyszerese is lehet a fedetten tárolt szénáénak. Ez még abban az esetben is igaz, ha a kazlat egyébként akkurátusan rakták fel, és a bálák tömörek, nem rogynak össze a tárolás során. Manapság már nem is muszáj a jó öreg mezőgazdasági fóliával bajlódni kazaltakarás terén. A fólia alatt a széna befülled, a fóliát elöregíti a napfény, és széttépi a szél, egy évben többször is meg kell venni és újra felrakni. Nem kifejezetten ideális megoldás. Ma viszont már bevált eszközök a légáteresztő textil takaróponyvák, melyek strapabíróak (egy takaró jó néhány évet kiszolgál, az esetleges szakadások, lyukak akár varrhatóak is rajta), és bár nem vízállóak, de vízlepergetőek,úgyhogy mindössze arra kell figyelni a takaráskor és rögzítéskor, hogy ne legyen olyan hely a kazal felületén, ahol valamilyen résbe be tudna gyűlni a ponyvába ülve a víz. Ha nincs, ahol megálljon benne a csapadék, akkor szépen levezeti azt a bálákról. Emellett a folyamatos szellőzést is biztosítja. Minimálisra csökkenthető általa a tárolás során fellépő veszteség.

Fontos továbbá, hogy kazalba rakni csak száraz bálákat szabad. Ahol a nedves bálák összeérnek, garantáltan penészedési gócpontokká alakulnak át a tárolási idő előrehaladtával. Sokan nem gondolják át kellőképpen, hová is állítsák azt a bizonyos kazlat. Pedig nem elhanyagolható szempont, hogy ne az udvar vagy terület legalacsonyabban fekvő pontján legyen, ahová odafolyik a víz – különben takarhatjuk, ahogy akarjuk, az alsó rétegekben jelentős veszteségekkel kell majd számolnunk. A kazal legyen olyan helyen, amelynek a vízelvezetése optimális. Ha nincs mód válogatni a helyszínekben, akkor próbálhatjuk csökkenteni a vizesedés hatásait a bálák raklapokra, vagy más „alátétekre” való helyezésével. A kazalépítés ekkor még több figyelmet igényel, hogy az alapja, stabilitása megmaradjon.

Fedett szénatárolók
Építés szempontjából a legköltségesebb, azonban hosszútávon a leginkább veszteségcsökkentő megoldás a szénatároló. A fedett, jól szellőző, nem beázó tárolóépületekben szárazon elraktározott szénabálák esetében a veszteség gyakorlatilag nulla. Emellett vizsgálatok azt is kimutatták, hogy az ilyen módon tárolt kétéves széna tápértéke sem csökken számottevően az idő folyamán, tehát a tárolási idő is nyújtható anélkül, hogy a szálastakarmány minősége csökkenne. Mindez persze jól kivitelezett és karbantartott fedett tárolókra vonatkozik, egy dohos, beázó régi hodályban sincsenek nagyobb biztonságban a bálák, mint ha mondjuk egy takaratlan kazalban kell átvészelniük a téli tárolás időszakát.
Forrás: magyarmezogazdasag.hu