A fejlett mezőgazdasággal rendelkező országokban az állattenyésztés és a növénytermesztés aránya 50-50%, a fejlődő országokban az állattenyésztésé 25%. Az állati termékek iránti fokozódó keresletet egyrészt a Föld lakosságának gyors emelkedése – 2050-re 9,1 milliárdos lélekszámot prognosztizálnak – másrészt a fogyasztói szokások napjainkban is érzékelhető világméretű változása gerjeszti. Ezt alátámasztja az a prognózis, hogy a népesség 30%-os növekedésével szemben az élelmiszerek iránti kereslet 60%-os emelkedése várható.

Sajnálatos módon hazánkban a fő agrárágazatok egyensúlyában az állattenyésztés veszített korábbi pozícióiból.

Közhelyszerű, ahogy a régi öregek mondták, hogy a gabonát „bőrben kell eladni” azaz állati termékké konvertálva, s ez a paraszti bölcsesség napjainkra még inkább érvényes. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a termék előállítás bővülésének igénye a hatékonyság növelésén túl nem nélkülözheti az állatlétszám gyarapítását sem. Felmérések szerint az elmúlt húsz évben a hústípusú állatok hústermelő képessége mintegy háromszor a tejtípusú állatok tej előállító képessége mintegy kétszer olyan gyorsan nőtt, mint a termelésbe állított állatok létszáma. Mindezek a klasszikus állattenyésztés genetikai előrehaladás modellje mentén, az asszisztált reprodukciós technikák nélkülözésével nem jöhetett volna létre.

A reprodukció és a produkció viszonyát vizsgálva, a szaporítás egy nagyságrenddel előzi meg a termelést.

Könnyen belátható, hogy a művi szaporítási eljárásokat igénybe vevők elsősorban három dolgot várnak el:

genetikai előrehaladást az állományokban, azaz magasabb termelőképességet az utódokban, eredményes fogamzást, és az állategészségügyi kockázatok minimalizálást, amit az uniós szleng a biosecurity fogalomkörébe sorol. Ugyanakkor azzal is számolni kell, hogy a tenyészállatoknál a magasabb termelő képesség a szaporodási képesség csökkenését eredményezheti. Már a 2008-as budapesti Szaporodásbiológiai Világkongresszuson felhívták a figyelmet, hogy a tehenek fertilitása a magasabb tejtermelés következtében 20%-kal romlott az utolsó húsz évben. A csúcsra járatott anyagcseréjű egyedek ivari folyamatainak nyomon követése (pl. ivarzás), kormányzása egyre nagyobb humán szakértelmet követel. Mindez a termelő üzemek állattenyésztőinek, állatorvosainak, inszeminátorai­nak összehangolt és célra orientált együttműködését szükségelteti.

Művi szaporítás a szarvasmarha tenyésztésben

A biológiai forradalmak korában már szinte történelem, hogy hazánkban 70 évvel ezelőtt indult útjára egy új tenyésztéstechnikai módszer a mesterséges termékenyítés. A módszer viharos elterjedését mi sem bizonyítja jobban, minthogy a hetvenes évek fordulójára a tehenek 100%-át meghaladta az első termékenyítések száma.

Így gyakorlatilag félévszázada mondhatjuk, hogy tejelő teheneink mindegyike – sőt már azok szépanyja is – mesterséges termékenyítésből származik.

A genetikai trendek, a nemzetközi tapasztalatok is rendre visszaigazolták, hogy a mesterséges termékenyítésnek nincs reális alternatívája. A kezdetben ódzkodó gazdatársadalom is megbékélt az eredmények láttán az eljárással, s a termékenyítő szakemberek „nyakkendős bikák„ egyre kevésbé váltak élcelődések célpontjaivá.

Visszatekintve az állattenyésztés fejlődésének történetére, nem találunk még egy olyan tenyésztéstechnikai, biotechnikai módszert, amelynek alkalmazása által olyan mélyreható változások, frontáttörés jött volna létre az állatnemesítésben, vagy az állati termék termelésben mint amilyen a mesterséges termékenyítés általánossá válásával volt tapasztalható.

Ez a biotechnikai módszer nyitotta meg az utat a tenyész­érték becslés, a szelekció és a párosítási eljárások teljesen új alapokra helyezéséhez.A mesterséges termékenyítés a tenyésztésben akkor kapott nagyobb hangsúlyt, amikor az az elv került előtérbe, hogy csakis kiváló, javító hatású apaállatok révén célozzák meg a tenyésztési előrehaladást.

Meggyőződéssel állíthatjuk, hogy a világ szarvasmarha tenyésztésében az utóbbi évtizedekben végbement robbanásszerű fejlődés a korszerű technikára és technológiára alapozott mesterséges termékenyítés mind az öt kontinensre kiterjedő alkalmazásának volt köszönhető.

Hetven éve a mesterséges termékenyítés intézményes keretei a lótenyésztésben indultak el, ezt egy éven belül követte az első szarvasmarha termékenyítő állomás belépése. Az első mesterséges termékenyítésből született bikaborjú, Berci 1949-ben Magyarkeresztúron látta meg a napvilágot. Jelentős innovációt hozott 1972-ben a bikasperma mélyhűtéses konzervációja hazánkban, amely attól kezdve tértől és időtől függetlenné tette a szaporítóanyag felhasználását.

A három, modern technológiával működő szarvasmarha mesterséges termékenyítő állomás, valamint az importból és uniós un. intratrade relációból beérkező szaporítóanyagok piacra juttatását lebonyolító hét sperma raktárközpont (semen store center) kínálatában ma már bármely bika örökítő anyagához hozzájuthat a tenyésztő.

A kínálatban a globális mesterséges termékenyítő iparra nehezedő innovációs kényszer hatására két csúcstermék is megjelent az utóbbi években: az úgynevezett szexált, azaz ivarspecifikus sperma, valamint az örökítő anyag molekuláris genetikai tulajdonságait feltérképező teszteredményekkel rendelkező szaporítóanyag.

Ez utóbbi a tenyészérték előrejelzésében hozott forradalmi változást. Hazánk nem gyárt, de használ szexált spermát, valamint valamennyi új beállítású MT bikája genomikus tenyész­érték eredményekkel is rendelkezik.

Szarvasmarha embrió átültetés

Az embrió átültetés hazai meghonosítása 1977-től vette kezdetét. Az agrárkormányzat a Kelet-európai országok közül elsőként ismerte fel a módszer biztosította előnyöket, és a világviszonylatban úttörőnek tekinthető 1969-es camb­ridgei kereskedelmi célú embrió átültetéseket követően egy szűk évtizeden belül hazánkban is megszületett az első ET borjú Üllőn. (Lajoska). A hetvenes évek végétől felgyorsult holstein fajtaváltást jól szolgálta a transzatlanti térségből beérkezett mintegy 1500 embrió, amelyekből megszületett hímivarú utódok az akkori mesterséges termékenyítő állomások legértékesebb apaállatait jelentették (300).

A kezdetben sebészi átültetést hamarosan felváltotta a nem sebészi eljárás, amely könnyebben volt adaptálható az üzemi körülményekhez.

Jelenleg hazánkban uniós akkreditációval is rendelkező három embrióátültető állomás kapott működési engedélyt, közülük egy mobil, kettő stabil létesítmény. Az évenkénti átültetések száma 500 körül van, a munka újabban a húsmarha szektorra koncentrálódik. Az eredmények stabilak és különösen az egy embriókinyerésre (mosásra) vetített transzferábilis minőségű képletek vonatkozásában 22 európai ország viszonylatában a hazai eredmények a legjobbak. A tavalyelőtt akkreditált, a Kaposvári Egyetem kebelében létesült Embrióátültető Központ várhatóan a gyakorlati kutatás és a szakemberképzés (insze­minátor, embrióátültető) műhelye is lesz.

Alapvetően leszögezhető, hogy a lótenyésztés számára mindazok a lehetőségek rendelkezésre állnak, amelyek a kérődző haszonállatoknál már beváltak. A ló mesterséges termékenyítés mondhatni az ötvenes években élte „fénykorát” amikor országszerte 120 mesterséges termékenyítő állomáson 62 000 kancát termékenyítettek. Manapság az azóta lényegesen lecsökkent kancaállomány – és tenyésztési kedv – szerényebb számszaki eredményeket mutat.

Ugyanakkor 20 körüli ló termékenyítő állomás szolgáltatása igénybe vehető, és egy lóembrió átültető állomás is működik.

A technológiai fejlesztések kapcsán hűtött (chilled) szállított spermával kollégáink jó vem­hesülési eredményeket érnek el.

A mesterséges termékenyítő állomások kínálatában csúcsmének mélyhűtött spermái is szerepelnek, amelyek Nyugat-Európa legkiválóbb apa­­ál­lataitól származnak. Az unión belül is a lótenyésztésre speciális szabályok érvényesek, így az angol telivér fajtában mindennemű biotechnika alkalmazása tilos.

Évente egy két ló embrió átültetésre kerül sor, ez a lehetőség adott, de nincs még annyira bent a köztudatban.

A szolgáltatás iránt érdeklődők a NÉBIH internetes honlapján megtalálják a szaporítási létesítmények elérhetőségeit.

Biosecurity és szaporítás egészségügy

Minőségbiztosítási elvek programozott véghezvitele kell garantálja, hogy a szaporítóanyagok termelése, raktározása, felkínálása és felhasználása során minimalizáljuk az egészségügyi kockázatokat. Az Európai Unió erre részletekbe menő jogi aktusokat alkot és foganatosít, a bikaspermára érvényes 88/407/EGK, a sertés kanokra vonatkozó 90/429/EGK, a lovakra (juhokra, és kecskékre) érvényes 92/65/EGK Tanácsi irányelvek a Tagországok és a harmadik országok közösségen belüli és azon kívüli szaporítóanyag kereskedelmét, valamint a művi szaporítási létesítmények elfogadását és ellenőrzési rendjét szabályozzák.

A hazai tárcarendeletek messze­menően harmonizálnak az uniós követelményekkel, de több vonatkozásban azt meghaladó pótlólagos garanciákat is magukban foglalnak.

A hazánkban legszélesebb körben alkalmazott szarvasmarha termékenyítés vonatozásában ezek a bikasperma nem kon­ven­cionális kórokozóktól való mentességét, magas higiéniai tisztaságát is magukba foglalják.

Bátran biztathatom a tenyésztőket, hogy támaszkodjanak a hazai genetikára, szaporító anyagaink technikai, állategészségügyi és biosecurity szempontból is biztonságosabbak, mint a külföldiek.