Beleszületett a juhászatba, soha nem is akart mással foglalkozni a Szentesen élő Német Mihály. Őshonos fajtákkal foglalkozik: kecskeméti sárga, cigája és magyar merinó van a törzsállományában. Egyéb téren is őrzi a hagyományt, hímzett viseleteket, kolompokat gyűjt, találkozókon vesznek részt a feleségével, hogy így is életben tartsák a tradíciót.
Hároméves volt Német Mihály, amikor 1956. március 15-én a szüleivel a szomszédos tanyába költöztek. – Az egész család állatokat tartott, én „a birka farkán tanultam járni”. Amíg élek, nem is akarok mást csinálni – így foglalta össze az akár hitvallásnak is tekinthető nézeteit a Szentesen élő Mihály.A csongrád-csanádi városhoz közel, Lapistó település pusztáján tart közel 230 juhot, továbbá 30 bárányt abban az akolban, amelyet még az édesapja épített.
Fotó: Králik Emese
Eddig háromszor elköltözött, de mindig visszahúzta a szíve – nem tud és nem is akar Szentestől, illetve a megszokott vidéktől elszakadni. A gazdaság Natura 2000-es területen fekszik, 80 hektár saját legelőjük van. A birkákat tanyaprogramok számára és kereskedőknek adja el. Kecskeméti sárga és cigája teszi ki az állománya jó részét, de néhány merinó is akad. A gazdaság a Magyar Juh- és Kecsketenyésztők Szövetségének tagja. Német Mihály kihangsúlyozta, hogy a kecskeméti sárga sok helyen szerepel berkeként, pedig a kettő nem ugyanaz. A kecskeméti „olyan kis pirosnak születik”, mutatott a gazda egy kéthetes bárányra. Mindig őshonos fajtákat tartott, nem szereti a húsbirkákat.
– Mikor kicsit virrad, kelünk, este 10-11 körül fekszünk. Az állatok kimennek legelni, 9 körül már melegük van, jönnek vissza hűsölni.Délután 6 körül megint útnak indítom őket, aztán amikor úgy gondolják, hogy elég, bejönnek. Emiatt sokszor előfordul, hogy itt alszom a tanyán.
Ilyen a pásztorélet, ezt a feleségeknek meg kell szokni – mesélte derűsen.
A felesége, Marika bár annak idején baromfitenyésztőnek tanult, sokáig nem volt köze az állatokhoz, évtizedekig az építőiparban dolgozott. Később beletanult a juhokkal való bánásmódba, szívesen segít a férjének. Amikor megismerkedtek, 600 birka volt a tanyán, majd egy nap közölte vele a férje: „Marikám, ezeket holnaptól te oltod”: Egyszer kellett megmutatni, azóta ő oltja, gyógyszerezi az állatokat.
Kéthetes kecskeméti sárga kisbárány
Fotó: Králik Emese
Gyakran vesznek részt hagyományőrző rendezvényeken, kiállításokon. A juhászok legtöbbje idős, hatvan éven felül van a legfiatalabb is. Szerintük legelőkert sok van, juhászat egyre kevesebb, a kettő pedig nem ugyanaz. Erre születni kell, ez életforma, szeretni kell, ha rossz az idő, ha beteg az ember, akkor is menni kell az állathoz.
Mónika, a szamár a nyájjal jár ki legelni.
– Azért, hogy lássam, hol járnak a birkák, mert már nem látok jól – nevetett a gazda. – Szamár nélkül a hodály nem maradhat egy percig sem. Hagyomány is, meg babona is.Olyan húszéves lehettem, mikor a lenti hodályba becsapott a villám, engem meg földhöz vágott. A birkák a szamárral ott álltak körülöttem. Akkor én úgy ébredtem, hogy megfogadtam, körülöttem mindig lesz szamár.
A cél, hogy önálló fajta lehessenSajtóhírek szerint egy kunbaracsi gazda jelenleg azt szorgalmazza, hogy törzskönyvezni lehessen a kecskeméti sárga pofájú juhokat. Mivel a fajtát még nem ismerték el, ezeket az állatokat az erdélyi sárgafejű berkéhez sorolják. Kiváló tejelő, jól bírja az időjárás viszontagságait, Kecskemét környékén körülbelül hatszáz anyaállat van. A gazdaság egyik büszkesége, a 120 kilós kecskeméti sárga kos |
Egyébként pedig szerintem minden rendes juhásznak van szamara. Régen kocsiztuk, segített szállítani a dolgainkat, ma már ő a jelzőbója a pusztában. Megáll a gyep közepén, a birkák meg nem mennek el mellőle. Arra kell gondot fordítani, hogy jól legyen lakva, mert ha éhes lenne, tudja, a kukorica finomabb, odavezetné a nyájat. Okos, hallgat a szóra, szereti a birkákat, azok meg szót fogadnak neki. Mondjuk, ha nem ilyen lenne, nem is lenne maradása. Mióta ezzel foglalkozom, megfordult itt vagy kétszáz szamár. Amelyik bántja a birkát, megy a szalámiba. Mint például az, amelyik megragadta a birkák nyakát, és leöldöste őket – emlékezett vissza.
A kecskeméti sárgát három éve ismerte meg, egy hódmezővásárhelyi tenyésztőtől vásárolta az első példányokat. Nagyon kevés van belőle hazánkban, pár évtizede még Német Mihály nagyapja is tartott, de azóta szinte kihalt nálunk. Most kezdi próbálgatni, nehéz szép példányokra bukkanni.A lapistói törzsállományban körülbelül 50 egyed él, ezeket a gazda átválogatja, és „csak a lelke-java marad”. A legfőbb cél, hogy előbb-utóbb az ő tenyészetéből is kikerüljenek állatok.
A 30-40 magyar merinó húsosabb, de takarmányigényesebb. – Pedig itt, ezen a pusztán meg kell élni a birkának. Én nem adok neki abrakot, csak ha leesik a hó. Nálunk a kecskeméti sárga kijár a többivel legelni; ha beköszönt a tél, vagy ha leellik, különszedem. Ha nem tudnak legelni, gyepszénát, vagy tört szemet kapnak, tápot egyáltalán nem. A szemet vesszük, mert bár kaszálónk van, de kell hozzá venni. Most hozattunk be 112 bálát. A miénk még kint van, arról 60-70 bálát várunk. Leginkább a legeltetésben bízunk – magyarázták a feleségével. Akik ezeket a fajtákat tartják, nem a hús, vagy a gyapjú miatt teszik, hanem inkább a hagyományőrzés miatt, mondják. Nagyon elégedettek az őshonos fajtákkal. Jó bírják ezt az éghajlatot, szívósak, nem kényesek, nem hajlamosak a betegségekre. Szinte kizárólag a kinti kártevők ellen kell védeni, hogy ne legeljen föl csigát, ne bántsa a kullancs.Tulajdonképpen azért oltják az állatokat, hogy a kártevőket elriasszák. Vitaminokat, gyulladáscsökkentőket nem szoktak adni.
Német Mihály nagyon szereti a birkahúst, a család és a barátok is, egyszóval nem csak tartják, hanem szívesen eszik is. Ha eladni kell, az más, azt nehéz szívvel teszi, annyira hozzánőnek az állatai, hogy néha meggondolja, és néhányat visszaterel a teherautóról. A felmenői fejték is ezeket a fajtákat, a szentesi gazda már nem. A hagyományt sokféleképpen őrzi, hímzett ruházatot, csengőket, mintegy 300 darabos kolompgyűjteményt tudhat magáénak. Ezek egy részét kiállítja majd otthon, illetve azt várja, hogy a birkák hízzanak, hogy jó legyen a nyakukra. Amelyik jó nagy, meg „jó menős”, azokra szokott tenni.
Mónika, a szamár komoly segítség a juhok körül
Fotó: Králik Emese
– Van egy barátom, most hozattam vele két kolompot. Nem egyszerű fellelni a megfelelő darabokat. Azt szeretem, ha sok birkán van. Úgy válogatom össze, hogy egyforma hangjuk legyen.Felrakok az állatokra 10-12 kolompot, majdnem ugyanennyi csengőt, több nem is kell, és úgy szólnak, mint egy zenekar.
Amelyik kiver belőle, azt leveszem, mert úgy nem szól szépen – részletezte. Marika ehhez azt is hozzátette, a férje órákon át képes hangolni egy kolompot ahhoz, hogy az végül úgy szóljon, ahogy neki tetszik. De úgy tűnik, megéri a fáradozás, és nem csak a zeneiség miatt: jó széljárás esetén az előző, 7 kilométerre lévő házukhoz is elhallatszott a nyáj kolompkomponálása.
Forrás: magyarmezogazdasag.hu
