Mezőgazdasági hírek

Múúúndtam már, hogy…? – Megérthetjük a teheneket

2021. július 9., péntek

Egy bizonyos „múú” teljesen mást jelent egy másik „múú”-hoz képest – legalábbis a szarvasmarha-nyelvjárás szerint. Meglehet, hogy az emberi fülnek ugyanúgy hangzik, de egy új tanulmány kimutatta, hogy a tehenek által kiadott hangoknak különböző jelentésük van, és egymás között remekül ki tudják fejezni éppen adott érzelmi állapotukat.

A Sydney-i Egyetem kutatói szerint minden tehénnek saját hangszíne van, a hangmagasságuk pedig érzelmi állapotuk alapján változik. 

A tanulmányból az is kiderül, hogy a tehenek nem mutálnak, vagyis megőrzik egyedi hangjukat, így a gulyán belül meg tudják különböztetni, hogy melyik egyed „szól”, és hogy éppen boldog vagy szomorú-e.

Alexandra Green, a tanulmány vezető szerzője értekezésében kifejtette, hogy mivel a tehén társas lény, így személyiségüket és érzéseiket szeretnék társaiknak kimutatni, mindezt pedig sajátos kommunikációjukkal érik el.

Hozzátette, a vizsgálat során 333 tehén bőgését elemezték, és a hangok többsége izgalmat, fájdalmat és elkötelezettséget fejeztek ki.

A tanulmány szerint, ha elkülönítve tartották őket, párosodás közben, vagy a takarmányra várva „beszéltek” az állatok legtöbbet egymáshoz.

Emellett arra is fény derült, hogy a tehenek a borjaikkal más hangtónusban, kifejezetten mély hangon kommunikálnak egymással.

A tanulmány vezetője szerint az új ismeretekkel az állattenyésztők a későbbiekben megállapíthatják, hogy szarvasmarháiknak éppen milyen a hangulatuk, valamint jól érzik-e magukat az adott környezetben.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Share