Blog


6
Sze

Milyen pályázatok nyílnak még idén? Hogy a fejlődés töretlen maradhasson!

2018. szeptember 6., csütörtök

Alig lettek felfüggesztve a népszerű vidékfejlesztési pályázatok, már készülni kell a következő ütemre.

A 2016-2017-es év a vidékfejlesztési pályázatok éve volt. Rengeteg gazdálkodó részesült pozitív elbírálásban, és vághatott bele fejlesztéseinek megvalósításába legyen szó állattartóról, kertészről vagy élelmiszeripari feldolgozóról. A 2018-as évben ugyan még nyitva állnak pályázati lehetőségek, de jelenleg nagyobb hangsúly van a megvalósításokon. Sokaknak ez egy küzdelmes időszakot jelent – ebben nagy szerepet játszva az építőipar telítettsége – de vannak akik a tervezett árakon és formában tudják fejlesztéseiket véghez vinni.

Ahogy azt a mondás is tartja – „Addig kell ütni a vasat, amíg meleg”- 2018. őszén folytatódnak a pályázatok benyújtásai. Itt már nem lehet arra számolni, hogy hónapokon keresztül nyitva fognak állni a lehetőségek, éppen ezért – ahogy azt 2015-ben is javasoltuk – érdemes elkezdeni a felkészülést. Az őszi munkacsúcsban csodával határos, ha valamelyik gazdálkodó egy teljes építési tervdokumentációt, költségvetéssel együtt össze tud szedni. Az Agrárközösség munkatársai már megkezdte az ügyfelei felkészítését a következő ”rohamra”, hogy ne érhesse őket meglepetés.

Az idei évben még a következő pályázatokra számítunk:

  • Élelmiszeripari feldolgozó létrehozása, fejlesztése, beleértve a borászati technológia fejlesztéseket
  • Kertészeknek beruházási célú támogatások
  • Fiatal gazda támogatás
  • Nem mezőgazdasági tevékenységek fejlesztése

Ne felejtse el! Ha a pályázat megnyitásakor kezd el foglalkozni a pályázati anyag összeállításával, könnyen kicsúszhat a beadási határidőből.

Legyen Ön is előrelátó, kezdje időben a felkészülést közösen az Agrárközösség szakmai csapatával!

Török Zoltán – Pályázati szakértő

Share