Szaporcán a Duna-Dráva Nemzeti Park bemutatóhelyén, az Ős-Dráva Látogatóközpontban a hagyományos gazdálkodást és az őshonos háziállatokat szemléltető Majorban is megcsodálhatjuk a változatos megjelenésű parlagi kecskéket.
A korábban tincses kecskéknek is nevezett fajta eredete vélhetően a honfoglalás korába nyúlik vissza: a magyarok által hozott, és a Kárpát-medencében akkor itt élők által tartott kecskék kereszteződéséből alakulhatott ki.
Jellemzője a 10 cm-es, vagy azt meghaladó szőrhosszúsága, amely a testet tincsesen, a bordaívtől hátra eső testrészt gatyás jellegűen borítja. A hosszú szőrzet előnyös a rovarokkal szembeni védekezésben, és a fizikai sérülésektől is védi az állatokat.
Fotó: BNE
Régen a paraszti gazdaságokban a teje és a húsa miatt is tartották a parlagi kecskét, amelynek nagy előnye volt, hogy szinte bármilyen “zöldet” elfogyasztott. Később a közepes tejhozama miatt a jobban tejelő fajták háttérbe szorították a tenyésztését. Gyakorta emlegetett mondás volt, hogy a kecskét Isten az ember bosszantására teremtette. Ennek oka, hogy
A kecsketartás napjainkban egyre divatosabb a vidékre költözők körében is: gyakran nem is a haszna miatt, hanem hagyományápolásból, és a szépsége miatt tartják a parlagi kecskéket.
Forrás: magyarmezogazdasag.hu
