Noha még mindig engedélyezési problémákkal küzd a drónos növényvédelem, egyre élénkebben foglalkoztatja a szakmát, hiszen a segítségével éjjel-nappal, nehezen megközelíthető táblarészeken és minimális emberi közreműködéssel lehetne kijuttatni a permetszert.
A keddi PREGA Gyümölcs- és Szőlőtermesztési szekciójában Török Gyula (Agrobot Kft.) és Czemiczki István (Sauska Borászat) beszélt arról, hogy milyen tapasztalatokat szereztek a témában. Az Agrobot Kft. az összes permetezésre alkalmas drónt tesztelte, végül egy uniós engedéllyel rendelkező, francia gyártó légijárművére esett a választásuk azzal a feltétellel, hogy néhány egyedi módosítást is elvégznek rajta. A cél a minél kisebb és homogénebb cseppméret elérése volt. A földi, hidraulikus gépekkel ugyanis nemcsak nagyobbak, de heterogénebbek is a cseppek, így egy részük elsodródik, míg más részük kisebb fedettséget ér el.
Török Gyula: A cseppképzés minőségére összpontosítottunk (Fotó: szerző)
Kiderült, hogy míg a földi gépekkel 200-250 literes lémennyiséggel dolgozunk, addig a drón szántón nem használ el többet, mint 8-15 litert, szőlőben pedig 20-40 liter a hatékony fedés feltétele.
A szántón 10 liter lémennyiséggel dolgozva 50 százalékos szermegtakarítást tudtunk elérni, míg szőlőben 30 literrel dolgozva 30 százalékosat” – jegyezte meg Török Gyula.
Vagyis vízben és vegyszerben is jelentős a megtakarítás. A másik lényeges különbség a fedettségben és ebből következően a gyors hatáskifejtésben mutatkozott meg. A kukorica gyomirtása után a drónos táblarészen már az 5. napon száradni kezdett a sorközök növényzete, míg földi géppel permetezve ez csak a 12. napon következett be. A végeredmény ugyanaz volt, de sokszor nem mindegy, hogy milyen gyorsan fejti ki hatását a szer.
Czemiczki István: Meglepő magasságból is hatékony (Fotó: szerző)
A szőlőben értelemszerűen lassabban és több lével kell dolgozni ahhoz, hogy a szellősre ápolt sorokban a gép rotorjai bekeverjék a megfelelő mennyiségű hatóanyagot a levelek közé.
Ilyen munkaminőség mellett a drón területteljesítménye szántón óránként 6 hektárnak bizonyult, míg szőlőben óánként 1-2 hektár növényvédelmét lehetett elvégezni vele. A gép munkáját egy okostelefonról lehet irányítani, a drón hazai szervizelése pedig máris megoldott – számolt be róla a Agrobot Kft. képviselője.
Facebook: ABZ Drone
Forrás: agrarszektor.hu