Az Aucklandi Műszaki Egyetemen dr. Bradley Case vezetésével folyt kutatásban úgy becsülik, hogy az új-zélandi juh- és marhatartók farmjainak fás növényzete az üvegházhatásúgáz-kibocsátásuk 63–118 százalékát ellensúlyozza. Vagy ha a jelentésben szereplő mennyiségek középértékét vesszük, akkor a legeltető állattartással működő gazdaságok fás növényzete átlagosan a kibocsátások mintegy 90 százalékát nyeli el.
A Beef + Lamb új-zélandi vezérigazgatója, Sam McIvor szerint az új-zélandi juh- és marhahús-termelés abszolút üvegházhatásúgáz-kibocsátása 1990 óta 30 százalékkal csökkent.
„Ez a kutatás azt mutatja, hogy a fennmaradó kibocsátások túlnyomó többségét a farmjaink fái ellensúlyozzák, és az új-zélandi juh- és húsmarhatartó gazdálkodók jó úton haladnak ahhoz, hogy 2050-ig elérjék a szén-dioxid-semlegességet.”
A tanulmány megerősíti annak fontosságát, hogy a gazdálkodók hivatalos elismerést kapjanak azért, hogy a gazdaságukban visszaszorítják a CO2-kibocsátást – mondja McIvor.
„Jelenleg a juh- és húsmarhatartó gazdaságok növényzetét többnyire nem veszik figyelembe a fenntarthatósági számításokban, mert általában nem felelnek meg az erdő definíciójának. Ha azonban a mezőgazdasági termelőknek meg kell fizetniük a mezőgazdasági üvegházhatásúgáz-kibocsátásuk árát, akkor igazságos, ha elismerik a kibocsátás visszaszorítsa érdekében tett erőfeszítéseiket. Az állatállomány éghajlatváltozáshoz való hozzájárulásának középpontjában eddig a kibocsátások álltak, nem pedig a visszaszorítás. De minden terméknél van értelme az egész termékpályát figyelembe venni – ebben az esetben pedig a farmok egészét kellene szemlélni.”
A tanulmány meg kívánja nyugtatni a fogyasztókat, hogy az új-zélandi marha- és bárányhús a fenntarthatóbbak közé tartozik a világon, és gazdáik jelentősen hozzájárulnak a mezőgazdasági üzemek üvegházhatásúgáz-kibocsátásának kezeléséhez.
„Ezekre a megállapításokra nagyon büszkék lehetnek Új-Zéland juh- és húsmarhatartó gazdálkodói, és az ország legnagyobb feldolgozóipari ágazatában foglalkoztatott 92 000 ember. A kutatás eredménye alapján pedig esélyük van a gazdálkodóknak arra, hogy elismerjék a CO2-kibocsátás visszaszorítására tett erőfeszítéseiket abban a szabályozási keretrendszerben, amelyet az új-zélandi hatóságok jelenleg dolgoznak ki – hangsúlyozta Sam McIvor hozzátéve – ez a kutatás nemcsak a juh- és húsmarha ágazat üvegházhatásúgáz-hozzájárulásának megértését segíti elő, hanem elősegíti a politika kialakítását, és tovább erősíti a juh- és húsmarhatartó gazdaságok kiemelkedő biológiai sokféleségét.”
A kutatási jelentés szerint Új-Zélandon a fás növényzet 1,52 millió hektár őshonos erdőből és 0,48 millió hektár egzotikus növényzetből áll. A szén megkötése mellett ez a növényzet szélesebb körű előnyökkel jár Új-Zéland biológiai sokfélesége és édesvízi ökoszisztémái számára.
„A jelentés azt is meghatározza, hogy a juh- és húsmarhatartó gazdálkodók hol mely területekre összpontosítsanak, hogy a gazdaságukban tovább növeljék az őshonos növényzetet és biológiai sokféleséget” – mondja Dr. Case.
Hozzátette: „A kutatásban szereplő regionális térképek megmutatják, hol van a legnagyobb szükség az erdőgazdálkodásra annak érdekében, hogy az idős erdők ne váljanak légköri szénforrásokká. Fontos, hogy a nettó szén-dioxid-kibocsátás becslése a semleges talajmegkötés mértékét feltételezte, így a megkötés mennyisége még nagyobb lehet.”
„Bár meglehetősen jó információk állnak rendelkezésre a talaj szénkészleteiről, a talajmegkötés éves változásairól nincsenek megfelelő adatok, és az ezzel kapcsolatos tudományos mérőrendszer még fejlesztés alatt áll” – hangsúlyozta a szakember.
Forrás: magyarmezogazdasag.hu
