A szőlőben nemcsak a lepkék és az atkák, hanem a pajzstetvek is sok kárt képesek okozni, ha nagyobb mértékben felszaporodnak. A fakadó szőlőre jelentenek veszélyt azzal, hogy elszívják a tőkék nedvét, és ezzel késleltetik vagy megakadályozzák a fakadást. Egyes fajok sok mézharmatot választanak ki, valamint potenciális vírusterjesztők.
Az idei enyhe tél nagy valószínűséggel nem gyérítette érdemben a kártevők (levéltetvek, atkák, pajzstetvek) áttelelő alakjait, ezért idén már a tenyészidőszak elején nagyobb károsításra lehet számítani, ami folyamatos ellenőrző vizsgálatokat igényel.A növényi kártevők egyik jellegzetes csoportját alkotják a pajzstetvek, amelyek apró termetű (< 10 mm), viaszkiválasztó, szipókás rovarok.
A hímek törékeny, szárnyas, szájszerv nélküli rovarok, amelyek repülnek ugyan, de a néhány napig tartó élettartamuk korlátokat szab a terjeszkedésüknek. A nőstényeknek viaszos pajzsuk van és sohasem nő szárnyuk, emiatt a felnőtt állatok gyakran a lárvákhoz hasonlók. A legtöbb pajzstetűnőstény sohasem hagyja el azt a helyet, amelyen egyszer szívogatni kezdett. A fajok túlnyomó többségénél csak az 1. fokozatú lárvák képesek aktív helyváltoztatásra. Három nagyobb csoportjuk ismeretes: viaszos pajzstetvek, teknős pajzstetvek, kagylós pajzstetvek. Általában ivarosan szaporodnak, és a legtöbb pajzstetű petéket rak, de vannak elevenszülők is. Évente több nemzedékük van, de több fajnál a nemzedékszám nem tisztázott.
A pajzstetvek szúró-szívó szájszervükkel átszúrják a növényi szöveteket, és sejtnedvvel táplálkoznak, ezzel legyengítik a tőkéket.
Elsősorban idősebb szőlőben fordulnak elő. A pajzstetűfajok aktív migrációja csak a tápnövényen figyelhető meg.
Passzív módon azonban rovarok, madarak segítségével rövid idő alatt nagy távolságra eljuthatnak, de a tápnövényekkel is széthurcolják a rovarokat, a lárvákat pedig elsodorja a szél.
A teknős pajzstetvekhez tartozó közönséges teknőspajzstetű vagy akácpajzstetű az erdő melletti és idősebb szőlőkben fordul elő nagyobb egyedszámban. Sok tápnövénye van. A nőstény 4-6 mm hosszú, 1,5-2,0 mm magas, majdnem félgömb alakú, vörösesbarna színű, fényes. A második fokozatú, lassú mozgású lárvák telelnek át a szőlő fás részein, a kéreg alatt, néha a vesszőkön. Tavasszal a vesszőkre és az idősebb részekre vándorolnak, és véglegesen letelepedve gyors növekedésnek indulnak.Pajzsuk kialakulását követően május-júniusban a pajzs alá rakják le tojásaikat: egy nőstény 1000-3000 tojást! A kirajzó lárvák a levelek fonákán, a levélerek mentén szívogatnak, majd ősszel a telelőhelyekre vonulnak.
Táplálkozásuk során mézharmatot választanak ki, amit a hangyák szívesen fogyasztanak. A pajzsokat nem könnyű észrevenni, de a mézharmattal táplálkozó hangyák élénk mozgása megmutatja a letelepedési helyeket. A leveleken szívogató lárvák ellen felszívódó rovarölő szerrel, a szőlőmolyok elleni védekezéssel egybekötve június végén, július elején védekezhetünk hatásosan. A gyapjas pajzstetű hazánkban általánosan elterjedt faj, szintén a teknős pajzstetvek családjából. Fontosabb tápnövényei közé tartozik a szőlő is. Lényeges jellemzője, hogy a zöld növényi részeken nem telepszik meg. A nőstény 5-7 mm hosszú, sötétbarna, ráncos, majdnem kerek, apró szürke dudorokkal. A pajzs közepe oromszerűen kiemelkedik. Évente egy nemzedéke van. A megtermékenyített nőstények az idősebb fás részek repedéseiben telelnek át, és tavasszal kezdik lerakni tojásaikat a pajzs alá.
A nőstény viaszt is kibocsát eközben, így keletkezik a nagy fehér viaszszálakból álló, 8 mm hosszú tojászsák, ami fehér félholdként nyúlik ki a pajzs alól.
Egy tojászsák általában több ezer tojást tartalmaz. A lárvák júniusban kelnek ki, de nem a leveleken, hanem a fás részeken telepednek meg. A hímek rajzása és a megtermékenyülés szeptember folyamán történik, és a hímek még ősszel elpusztulnak. Számos természetes ellensége van, leggyakrabban a fémfürkészdarázs parazitálja. A szálvesszős metszés kedvez az elszaporodásának. Nyáron a kelő lárvák ellen felszívódó rovarölő szerekkel, tavasszal az áttelelt nőstények olajos lemosó szerekkel is irthatók.A viaszos pajzstetvek családjába tartozó juharpajzstetű hazánkban általánosan elterjedt faj, szőlőben is előfordul. A nőstény 4 mm hosszú és 2,5 mm széles, zöldessárga. Kedvelt tápnövényei a juharfélék, a vadgesztenye, a szilva, a szőlő, az alma és a ribiszke. Tavasszal az áttelelt második fokozatú lárvákból imágók fejlődnek ki, amelyek a kéregrepedésekbe húzódnak, viaszzsákot választanak ki, és megkezdik benne a tojásrakást.A lárvák júliustól egészen őszig táplálkoznak a leveleken, majd vedlenek, és az ágakon fehér viaszbölcső alatt telelnek át. Egyedsűrűségét hatékonyan csökkentik a természetes ellenségei.A kétpúpú pajzstetű a házikertekben mindenhol előfordul, de csak kis egyedszámban. A nőstények a fás részeken, a lárvák a leveleken szívogatnak. Azon ritka pajzstetvek egyike, amelyet szabad szemmel is meg lehet határozni. A nőstény 5-8 mm hosszú és 4-6 mm széles, magassága 2,5 mm. Színe szürkésbarna, világosabb, keresztirányú sávokkal a pajzsán. A pajzs legmagasabb pontján, a középvonaltól kétoldalt két pár kidudorodás (púp) látható, rajta fekete domborulatokkal. Szükség esetén a lárvarajzás idején felszívódó szerrel védekezzünk ellene.
A téli lemosó szerek hatástalanok a pajzs alatt telelő tojások ellen.
A viaszos akácpajzstetű a fehér és sárga akác törzsén és ágain él, néha szőlőn is. A nőstény teste rózsaszínű, 3,5 mm hosszú és 2,0 mm széles.
A pajzstetvek elleni védekezés során a következő szempontokat kell figyelembe venni. Célszerű optimális körülményeket (a pajzstetvekre kedvezőtlen tőkeformát) kialakítani a szőlő megfelelő fejlődéséhez. A fertőzési gócokat, fertőzési forrásokat folyamatosan számoljuk fel vagy gyérítsük, a szőlő téli metszésével szerencsére sok egyedet eltávolítunk. Figyelni kell a kéregtisztításra, az erősen fertőzött részeket vágjuk le. Fontos az egészséges szaporítóanyag telepítése, mert a fiatal szőlőtőkék fokozottan érzékenyek a károsításra.
Ha sok a pajzstetű, a kémiai módszerek alkalmazása is indokolttá válik. A nyugalmi időszakban lemosó permetezéssel védekezhetünk a telelő egyedek ellen. Nyáron az amerikai szőlőkabóca vagy a szőlőmolyok ellen is engedélyezett széles hatásspektrumú készítmények (pl. Mospilan 20 SG) csökkentik a táplálkozó lárvák számát.
A katicabogarak imágói és lárvái állandó pusztítói valamennyi pajzstetűnek, és a fémfürkészekhez tartozó belső és külső élősködők lárvái szintén, amelyek fontos szabályozói a pajzstetvek egyedszámának.
Forrás: magyarmezogazdasag.hu
