A következő években új piacokhoz kell alkalmazkodni a nemzetközi kereskedelemben. Kína nem lesz többé az az egyetlen szereplő, amit a piac folyamatosan figyel. Ez azt jelenti, hogy a piaci hatás több ország között oszlik majd meg, amelyek egymást is kompenzálhatják.
A globális mezőgazdasági piacok esetén már megszokott, hogy Kína „gondoskodik” arról, hogy az olajos magvak, a tejtermékek, a sertéshús és legutóbb a gabonafélék hiánycikknek számítanak, és ezáltal magas árak alakuljanak ki. Bő tíz éve szinte minden agrárpiaci elemzést az ország helyzete határoz meg. De a növekedést mozgató hajtóerő akadozik. Nem arról van szó, hogy Kínában csökken a kereslet, a következő néhány évben ez várhatóan nem következik be. De aligha fog növekedni. Képletesen szólva: „a vonat tovább gurul, de nem húz új vagonokat”. Ennek egyetlen ok van: csökken a munkaképes korú lakosság, nő az idősek száma – 30 év egygyermekes politika után Kínának ugyanazok a gondjai, mint Németországnak vagy Japánnak.
Ha a Kínai jólét már nem nő tovább, akkor a mezőgazdasági kereslet és az import is alig fog nőni.
A kínai gazdaság egy ideig még növekedhet, mert a technikai fejlődés kompenzálni tudja a munkaerő csökkenését. Kínában azonban alig van munkaerő-tartalék. Ezzel párhuzamosan nő a munkaerő iránti kereslet az orvosi és ápolási szektorban. Ez óhatatlanul együtt jár a gazdasági növekedés lassulásával, ami a 2010-es évek közepe óta megfigyelhető trend. Ha a jólét már nem növekszik, akkor a kereslet és az import is alig nő. Leszámítva az egyes terméskieséseket vagy járványokat, mint például az afrikai sertéspestis (ASP).
Kína jelentőségét a globális élelmiszer-kereslet növekedésében az elmúlt 20 évben néhány számadat jól szemlélteti. A szójabab igény fejlődése látványos volt: az ezredfordulón a kínaiak mintegy 13 millió tonna szóját vásároltak fel az USA-ból és Argentínából, ami a világ kereskedelmi mennyiségének negyede volt. Húsz évvel később 100 millió tonnát importáltak, ami a világszerte szállított mennyiség 60%-a. A brazíliai szójabab termesztésének ugrásszerű növekedése és a kínai szójaolaj iránti éhség ugyanannak az éremnek a két oldala volt.
Relatív értelemben a gabona növekedése még nagyobb volt. 2000-ben Peking nem egészen 3 millió tonna kukoricát, búzát, rizst, cirkot és árpát vásárolt külföldről. A 2010-es évek közepére ez a mennyiség évtől függően 24 és 26 millió tonna közé emelkedett. Míg 2000-ben ez még a világ gabonakereskedelmének 1,3%-át tette ki, a 2010-es évek közepére az export gabona 9%-a irányult Kínába. A sikertelen betakarítás 2020-ban még 66 millió tonnás importot is eredményezett (a globális gabonakereskedelem 13,7%-a), de ez a szám szélsőséges. Jelenleg a gabonaexport 10%-a ismét Kínába irányul.
Csak Indiának van akkora népessége és gazdasági fejlettsége, hogy potenciálisan a kínaihoz hasonló importot generáljon a termények piacán. India azonban nemcsak önellátó, hanem számos fontos mezőgazdasági termék jelentős exportőre is. India a világ legnagyobb rizs- és marhahús-beszállítója, nagy mennyiségű cukrot és búzát ad el külföldön, sőt alkalmanként szójaliszt értékesítőként is komoly volumenben lehet számolni velük. Ennek okai között szerepel a tömeges műtrágyaimport (India a világ legnagyobb karbamid- és DAP-felvásárlója).
A kereslet jövőbeni növekedése érdekében ezért a gazdaságilag erős, viszonylag nagy népességű országokra kell összpontosítani, hogyha keressük azokat, akik újra húzóerőt tudnak képezni a piaci árakban. Szóba kerülhetnek még azok az országok is, amelyek a növényi olaj- vagy gabonaalapú bioüzemanyagok erőteljes terjeszkedését célozzák, hiszen ez az alapanyagok esetén árfelhajtó hatással bír a nemzetközi piacokon. Ezek az országok minden bizonnyal jelen vannak, de elsősorban hatalmas exporttöbblettel rendelkező országok. Nevezetesen az Egyesült Államok és Indonézia a szójából, illetve pálmaolajból nyert biodízel esetében vagy Brazília, amely egyre inkább kukoricát használ bioetanol előállítására.
Egyiptom, Nigéria, Pakisztán, Indonézia, Mexikó, Vietnam és Banglades a legígéretesebb jelöltek, akiknek keresletnövekedése, százalékos szinten az elmúlt években Kínáénak felel meg.
Ezen országok közül háromnak már több mint 200 millió lakosa van (Indonézia, Pakisztán, Nigéria), míg a többi ország 97 és 168 millió közötti, és gyorsan növekszik. Együtt 1 milliárd lakosuk van, akik átlagosan szintén csak 17 (Nigéria) és 29 (Indonézia, Mexikó) év közöttiek. Csak a vietnamiak átlagéletkora 30 év feletti. Összehasonlításképpen, a kínai lakosság átlagos életkora 38 év. A népességfejlődés szempontjából hozzá lehetne tenni Etiópiát, amelynek 120 millió lakosa van, átlagéletkora alig haladja meg a 18 évet.
Természetesen nem elég csak az emberek és így a potenciális fogyasztók számát nézni. Kína is csak akkor vált érdekessé a mezőgazdasági piac számára, amikor Teng Hsziao-ping 1999-es liberalizációja után beindult a hatalmas gazdasági növekedés. Az említett országok gazdasági adatait áttekintve jól látható, hogy bár jórészt messze vannak a kínaiak 2000-es évekbeli 10%-os növekedésétől, ennek ellenére évek óta stabil növekedést és ezáltal pozitív vásárlóerő-fejlődést mutatnak.
Indonézia bruttó hazai terméke (GDP) például 2010 óta (a 2020-as koronavírus járványos év kivételével) nagyon egyenletesen, évi 5-6%-kal nőtt. Pakisztán 4 és 6% között emelkedő tendenciát mutat. Vietnam erőteljesen emelkedő gazdasági fejlődésben volt egészen a pandémiáig, legutóbb 7%-os növekedéssel. Még a Covidos években is csak a továbbra is pozitív 2,6%-ra esett vissza a növekedés. Egyiptomban az elmúlt tíz évben átlagosan 3%, de Bangladesben 6-7%. Hogy ez mit jelent, az látszik az elmúlt évek országos búzaimportjában: 2018-ról 2020-ra bő 2 millió tonnával emelkedett, és a 2020-tól bekövetkezett árrobbanás után is 1 millió tonnával haladta meg az ország importját, mint a 2018 előtti években. Ez a vásárlóerő és a népesség növekedését tükrözi.
A nyolc nagy ország közül három valószínűleg nincs abban a helyzetben, hogy “húzza a szekeret”: Mexikó csak 2-3%-os gazdasági növekedést ér el, Nigéria pedig a legutolsó 2%-kal és néhány esetben mínusz rátával hátrébb lép. Ott a GDP növekedése még arra sem elegendő, hogy felszívja a népesség növekedését, ami az egy főre jutó vásárlóerő csökkenését jelenti. A politikailag is instabil ország nem a feldolgozott vagy drága élelmiszerek jövőbeli piaca, hanem az alapvető élelmiszereké.
A 2010 és 2017 között stabil, 10%-os hatalmas gazdasági növekedés ellenére Etiópia is bizonytalan piac. Az ottani politikai nyugtalanság miatt a gazdasági növekedés “csak” 6%-ra esett vissza, ami megkérdőjelezi a további fejlődést. Ráadásul az országnak elegendő termőföldje van ahhoz, hogy önellátó legyen.
Forrás: magyarmezogazdasag.hu
