Mezőgazdasági hírek

Kész a madárinfluenza elleni oltás! – Kellett hozzá a “génolló”

2020. január 15., szerda

Tavaly augusztus végéig fél tucatnyi nagy patogenitású madárinfluenzavírus-kitörést észleltek egész Európában. A brit tudósok ekkor már intenzíven dolgoztak a megoldáson, hiszen négy éve sincs, hogy a kór utoljára megmutatta, mire képes. Mostanra világossá vált: jó volt félni, a madárinfluenza ugyanis ismét itt van. Magyarországon csaknem 54 ezer pulykát kell leölni a H5N8-as törzs miatt.


 

Mi lesz a gazdákkal 2020 után? Lesz-e idén AKG? Hol találom meg a legolcsóbb forrást a beruházásomhoz?

JEGYVÁSÁRLÁS ITT!


Brit tudósok a Pirbright Intézetben kifejlesztettek egy új vakcinát a madárinfluenza ellen – adta hírül a farminguk.com. 2017-ben ugyanitt már a Marek-betegség ellen is találtak hatékony megoldást. (Ez a vírus elsősorban a házityúkokat veszélyezteti,  farok-, szárny- vagy lábbénulást okoz, gyakran elhúzódó járványként jelentkezik. A heveny lefolyású daganatos Marek-betegség a megfertőzött madarak harmadát-felét is elviheti.)  Venairopal Nair professzor akkoriban éppen azt hangsúlyozta, hogy a biotechnológia módszereivel felgyorsítható a vakcinafejlesztés. Most ennek köszönhetően a madárinfluenza új törzse ellen is napokon belül elkészülhet az oltóanyag.

Munir Iqbal professzor, a madárinfluenza-csoport vezetője szerint a folyamat ma jóval hatékonyabb és gyorsabb a korábbinál, így az oltóanyag-előállítás gyorsan tud reagálni a vírus mutációira, fejlődésére.

A csapat tavaly ősszel a Vaccines folyóiratban arról számolt be, hogy a CRISPR / Cas9 “génolló” segítségével egy madárinfluenza-gént illesztett be a Marek-féle betegség elleni vakcinákban használt pulyka-herpeszvírusba. “Ezt a herpeszvírust már egyébként is széles körben használják a Marek-féle betegség elleni vakcinákban, már tojás korban védetté tehető vele a madár” – mondta Iqbal professzor. Most egyetlen további gén beépítésével az oltóanyag egyszerre vált ki immunválaszt a Marek-betegségre és a madárinfluenzára is.

A CRISPR / Cas9 eljárás sokkal gyorsabb és hatékonyabb, mint a korábbi technológiák, és nagyon pontos. Ez lényeges elvárás a hatékony és megbízható oltóanyag-előállításban egy ilyen  változékony vírus esetében”

– magyarázta a kutató.

A madárinfluenza óriási károkat képes okozni a világban. 2014-ben Ázsiából indult el, majd 2015-ben az USA-ban kitört járvány 2,6 milliárd dolláros (858 milliárd forint) kárt okozott, 40,6 millió tyúkot kellett leölni a kór miatt, azon felül csaknem öt évre leállította a Kínába irányuló baromfikivitelt. Ezután Európában is megjelent a vírus, csak Angliában 200 ezer tojótyúkot kellett leölni miatta. Magyarországon 2016-ban 3 millió szárnyast kellett elpusztítani a vírus miatt, elsősorban a víziszárnyas ágazatban, ami 4 milliárd forintos kárt okozott a gazdaságban, és ebben a vágóüzemeket és a kereskedelmet érő hatások nincsenek is benne.

A madárinfluenza azóta is fel-felbukkan Európában, a briteknél átlagosan 12-18 havonta jelenik meg egy-egy elszigelt eset, amire azonnal reagálni kell. Eddig sikerült mindig idejében elcsípni a vírust, de csak idő kérdése volt a következő nagy járvány. Úgy tűnik, ez az idő most jött el egész Európában, éppen akkor, amikor az afrikai sertéspestis is az ajtón kopogtat. Létfontosságú, hogy ezt a gyorsan elkészülő húsforrást meg tudjuk védeni az influenzavírussal szemben.

Forrás: agrarszektor.hu
Share