Mezőgazdasági hírek

Hagyományőrzés a génmegőrzési intézetben

2021. szeptember 29., szerda

Az embernek először az az érzése, mintha egy apró faluba érkezett volna azzal a különbséggel, hogy szinte valamennyi épületben emberek helyett állatok élnek. Méghozzá különleges állatok a magyarság szempontjából, ugyanis számos őshonos haszonállat él itt fajtamegőrzés céljából, de az intézet további célja, hogy ezek a fajták visszakerüljenek a XXI. századi haszonállattartás mindennapjaiba.

A Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ (NBGK) Haszonállat-génmegőrzési Intézetében (HGI) vagyunk, Gödöllőn. A telep belseje felé haladva egy nyájnyi kecske vágott keresztül a makadámúton. Barátságosan int felénk pásztoruk, mintha régen látott ismerősök lennénk. Így történt ez akkor is, mikor megérkeztünk Bogár Károly telepvezetőhöz, aki elsősorban szarvasmarhákkal foglalkozik. De nem csak ellátja, hanem fel is neveli őket borjú koruktól kezdve, majd különböző hagyományőrzési célra betanítja a jószágokat.

Fotó: Bokor Ádám

Létrehozni egy bemutatóközpontot– Első lépés, hogy az állat kezes legyen. Minél fiatalabb korban elérjük ezt, annál könnyebb dolgunk lesz a későbbiekben. A jászolhoz kötve, a folyamatos ellátás mellett, a napi kontakt kialakítására törekszem.

Mikor az állat már megbízik bennem, akkor elkezdődhet a betanítás. Kötelet teszek rá, vezetgetem, és közben szoktatásképpen különféle vezényszavakat mondok neki, amiket később, az igázás folyamán használok.

Majd hozzászoktatom magához az igához, felteszem rá a jármot, és egy „bekocsizott”, tapasztalt állat mellé állítom. 

Eleinte autógumit vagy fát húzatok vele, hogy szokja a terhelést, utána viszont már szekérbe fogom. Szép lassan megszokja, hogy a bakról hajtom, és idővel teljesen természetessé válik számára a szekerezés – meséli Bogár Károly, aki a kedvünkért Táblást és Tiborcot, két szürke szarvasmarhát fogott a szekér elé, hogy megmutassa, hogyan dolgoznak az állatok a szekér előtt. Az előtt a szekér előtt, amelyet Károly maga készített kollégájával.

Az ökörfogatokhoz megfelelő típusú szekér dukál. Ebben az esetben egy lőcsös parasztszekérről van szó, amely olyan autentikusra sikeredett, hogy rendszeresen viszik az ökrökkel együtt kiállítása. Károly lecserélte az összes elkorhadt lécet és deszkát, a kereken egyedül a vasráf maradt eredeti. A kerékagy tölgyből készült, a talpfák akácból, a küllők kőrisből, az oldalfalak fenyőből, maga a lőcs pedig szintén kőrisből.– A szarvasmarhaszekér felépítése némileg eltér a lovas szekérétől. A marha a rúdon (lőcsön) keresztül adja át a vonóerőt, míg a ló az istrángon és a hámfán. Éppen ezért a lőcsnek követnie kell a szarvasmarha mozgását, ezért az föl-le tud mozogni, ellentétben a rúddal, ami mereven csatlakozik a lovas kocsihoz – avat be minket a telepvezető.

Fotó: Bokor Ádám

Hogy megbizonyosodjunk minderről, Bogár Károly bakra ült, és vezényszóra megiramodtak az ökrök. Mialatt megbizonyosodtunk a szürke marhák őserejéről, rákérdeztem a telepvezető hagyományőrzési tevékenységére. Mint mondja, szinte valamennyi hazai rendezésű mezőgazdasági kiállításon részt vesz szekerével és marháival. Több mint 20 éve jár rendszeresen az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokra ökörfogatával, amivel a régi paraszti kultúra egy szegmensét szemlélteti.

A hagyományőrzést a Haszonállat-génmegőrzési Intézet a kiállítások mellett szeretné üzemterületére is kiterjeszteni. 

Egy bemutatóközpont létrehozása a cél a közeljövőben, amely keretében az ide látogatók ökrös szekéren kocsikázva ismerhetik meg a régi paraszti gazdaságok életét, ismereteket szerezhetnek az őshonos haszonállatokról, valamint azok ház körüli munkáját, funkcióit is megismerhetik.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu