Embrióbeültetés után született teljes testvér csikók Mezőhegyesen
2021. szeptember 6., hétfő
Köztudott, hogy a fogathajtásban nagyon fontos a lovak összhangja, harmóniája, és az is, hogy minél egyformábbak legyenek. Épp ezért a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. nóniusz tenyészetében a legkorszerűbb módszerekkel igyekeznek megteremteni a jövő fogatát.
Ahogy arról Bardóczky Veronika, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. lótenyésztési osztályvezetője beszélt, idén hatalmas öröm számukra, hogy két teljes testvér csikó született a ménesben. „Nutria (321 Nonius XVII-23) nevű tenyészkancánkból mostunk egy embriót a tavalyi évben, a Vezér (5899 Mezőhegyes Nonius-14) nevű méntől volt termékenyítve és egy Vércse nevű kancába ültettük be, aki csak béranya ebben a szerepkörben, s egy kancacsikót ellett februárban. Majd pedig Nutriát is termékenyítettük szintén Vezérrel, aki szintén kancacsikót ellett, úgyhogy két teljes testvér kancacsikó várja a jövő fogatát.”
Bardóczky Veronika:„A jó minőségű tenyészkancákból szeretnénk minél több ivadékot nyerni, ugye a ló csak egyet ellik egy évben, nem is szeretnénk, hiszen az ikerellés az nagyon veszélyes, tehát nem is szeretnénk, hogy többet elljen. Viszont így tudjuk gyorsítani a folyamatot, hogy embriót mosunk vagy petesejtet nyerünk ki, és akkor több csikó is tud születni egy adott kancától az adott évben.”
Nutria az általa kihordott csikójával
Fotó: Csatlós Norbert
A mezőhegyesi nemzeti ménesbirtok egyik feladata két magyar lófajta, a nóniusz és a gidrán fajtafenntartása, azonban a feladatot nem öncélúan hajtják végre, hanem igyekeznek megtalálni mindkét fajta helyét a mai viszonyok között, ahol már nem ágyúvontató-, hanem sportlovakra van szükség.
„A nóniusz tenyésztésének fő célja a fogatsport, a fogatsportban való kipróbálás, hiszen nem öncélú tenyésztésről beszélünk, tehát nem a kancacsalád-fenntartása az egyetlen cél, hanem az, hogy a sportban kipróbált egyedek kerüljenek vissza a tenyésztésbe. Emellett díjlovaglásban is versenyzünk a nóniusz lovakkal, illetve rendőri használatra is értékesítünk számos nóniusz lovat. De a fő cél az továbbra is a fogatsport. tehát fogatsport célú tenyésztés, arra szelektálás ahol az egyforma egyedek, az összhang nagyon fontos” – hangsúlyozta a lótenyésztési osztályvezető.A tenyésztés eredményét pedig nem csak hazai fogathajtó versenyeken, hanem nemzetközi megmérettetésen is kipróbálják.
Bardóczky Veronika: “Legközelebb szeptember 2. és 5. között a budapesti Kincsem Parkban láthatjuk a négyesfogatot, ahol Papp János hajtónk, hatalmas öröm számunkra, hogy részt vehet, hiszen alig két éve ült vissza versenyszinten a négyesfogat bakjára. Előtte kettesfogat-hajtásban magyar bajnok volt 2017-ben, és három év fogatépítés és két év versenyzés után azt mondhatjuk, hogy Európa-bajnoksági szinten tudunk indulni, ráadásul a magyar mezőnyben azért a jobbak között vagyunk a nóniusz fogattal.”
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.