Ahhoz, hogy az elmúlt évek európai „élelmiszer botrányai” ne ismétlődjenek meg, nagyobb hangsúlyt kell fordítani a termelő állatok egészségének megőrzésére, továbbá a mezőgazdaságban alkalmazott nagy mennyiségű kémiai anyagok felhasználásának visszaszorítására. Egyebek mellett ezen okok vezettek oda, hogy ismét előtérbe került az évezredek óta folytatott tradicionális (öko)gazdálkodás szükségessége.
Az állatok természetes tartási módba történő visszahelyezése, a megfelelő nagyságú mozgástér biztosítása, az okszerű és szakszerű takarmányozás, a nem túlhajtott termelési eredményekre való törekvés, mind a hazai élelmiszerek nagymérvű minőségjavulását eredményezhetik azoknál, akik ezt a termelési formát választják.
Ahhoz, hogy valaki egy terméket ökológiai (bio)termékként előállíthasson, törvényi és szakmai előírásokat kell betartania. A világ számos országához hasonlóan, hazánkban is a különböző Európai Uniós direktíváknak, ajánlásoknak, valamint a hazai rendeletekben előírt feltételeknek kell megfelelniük. A következőkben nem ezeknek az ismertetése a célunk, hanem azoknak a fontosabb szakmai feladatoknak a hazai és nemzetközi tapasztalatait próbáljuk összefoglalni, amelyekkel minden ökotejtermeléssel foglalkozónak szembe kell néznie függetlenül attól, hogy milyen fajú állattal valósítja meg a termelését.
Az első feladat a hagyományos termelésről átváltani a biogazdálkodásra. Nem működhet ökotermelés olyan gazdaságban, amelyhez nem tartozik földterület, az állatok számára nincsen szabad kijárási lehetőség, vagy a gazdaság nem rendelkezik takarmánytermő területtel, illetve a talajok nitrogénterhelése hektáronként meghaladja a rendeletben szabályozottat.
Egy gazdaságon belül nem keveredhet az úgynevezett „hagyományos” és az „öko tartási” mód. Az a tejtermelő, aki a hagyományos termelésről áttér a biogazdálkodásra, be kell tartania a megszabott átállási időt. Amikor a növénytermesztés és az állattenyésztés egy időben átállítható, a szabályozás legalább huszonnégy hónapot ír elő. Ezen időszak alatt az előállított termék hagyományosnak minősül, és csak ilyen formában értékesíthető.
Csak egészséges állattoktól várhatjuk a kifogástalan minőségű termék előállítását. Ezért már a növendék állatok felnevelésére, tartására és szakszerű takarmányozására nagy gondot kell fordítani.
Az ökotejtermelésben a legfontosabb fehérjeforrások a pillangósok. A kérődző állatok takarmánya – a rendeletekben szabályozott módon – bizonyos mennyiségű szokványos (konvencionális) „alkotórészt” is tartalmazhat. A tejitatás időtartama a borjaknál legalább 90, a kiskérődzőknél 45 nap. A tejtermelésnél tilos a genetikailag módosított takarmányok etetése! Ezért nagy figyelmet kell fordítani a vásárolt takarmányok beszerzésére, továbbá ezek tárolására, keverésére, valamint a szállítás körülményeire, hogy a „fertőződés” lehetőségét a minimálisra csökkentsük. A takarmánykiegészítők területén mindig az érvényben lévő rendeletek szerint kell eljárni.
Az ökotejtermelésnek meghatározó tényezője a saját termőterületen folytatott megfelelő minőségű takarmány termesztése, erjesztése és tárolása. Fontos megemlítenünk az okszerűen alkalmazott vetésforgók, valamint a szakszerű növényvédelem fontosságát. Ebben a témában végzett korábbi saját vizsgálatink szerint a nem megfelelően vagy szakszerűtlen módon alkalmazott „szerek”, illetve a különböző növényi betegségeket okozó gombák toxinjai (például a mikotoxinok) az állati szervezetekben feldúsulhatnak, illetve a termelt tejben „tejidegen” gátlóanyag-tartalomként is megjelenhetnek.
A növényvédelemben az úgynevezett „zöld szereket”, más néven biotherapeutikumok használatát javasolják.
Az elmúlt évek kutatási eredményei alapján sikerült megállapítani az ideális takarmányfehérje aminosav összetételét. A megjelent közlemények szerint kilogrammonként 7% lizint, 3,5% metionint+cisztint, 4,2% treorint, 10% triptofánt, 3,8% izoleucint, 7% leucint, 21,3% hisztidint, 6,7% fenilalanint + triozint, 4,9% valint, tartalmazzon. Ennek biztosítása a jövőben csak növényi eredetű fehérjékkel, illetve torula vagy saccharomices élesztőkkel, továbbá kész aminosavakkal történhet. A folyamatosan végzett kutatások eredményeinek az üzemi tartástechnológiában történő alkalmazása ma már rendszeresnek mondható.
Különösen az állatok ásványi anyag ellátottságára kell nagy hangsúlyt helyezni, mivel a tejjel nagy mennyiségben ürülnek, sőt a vehemépítéshez is szükségesek. Az igényeknek megfelelően a hámvédelem, valamint az immunrendszer működését elősegítő engedélyezett anyagok bevitelére külön is gondolnunk kell.
Az elmúlt időszakban teljesen új megítélés alá kerültek a mikroelem-kutatások. Előnyben részesülnek a különböző mikroelem-kelátok csoportjainak a gyakorlatban történő felhasználása.
A korábbi években elsősorban a szervetlen formákat alkalmazták, addig ma a szerves kötésűeket részesítik előnybe. A folyamatos fejlesztések eredményeként rendszeres tesztelés alatt állnak a cink, vas, mangán és ezüst lizin különböző aminosavakkal képzett kelátjai. A jobb felszívódásuk érdekében elsősorban élesztősejtekkel, fehérje- és aminosav komplexekkel oldják meg a bevitelüket. A szarvasmarhák esetében a BSE betegségből adódóan, tilos felhasználni állati eredetű takarmányfehérjéket.
Az ökotejtermelés során az állatok gyógykezelését is teljesen új szemlélet szerint kell megközelíteni.
A kérődzőknél a különböző típusú tőgygyulladások rendszeres megjelenése, illetve gyógyításának kérdése állandó probléma. Egyes hazai felmérések szerint a tejelő állatok betegségeinek mintegy 60%-ban a különböző tőgygyulladások a felelősek. A védekezés alapja maga a megelőzés. A tőgybeteg vagy gyanús állatot el kell különíteni, és 1-3 óránként a tőgyéből a tejet kézzel ki kell fejni, majd meg kell semmisíteni. Az időben észlelt beteg állat általában néhány nap alatt, gyógyszerek alkalmazása nélkül meggyógyítható. Ezért a fejés megkezdése előtt az első tejsugarakból elvégezhető gyors istállópróbák rendszeres alkalmazásának jelentősége felbecsülhetetlen. (Ilyen az első tejsugarak szemrevételezése, masztitisz próba, vagy akár az egyéb vegyszer nélküli, a fejés helyén alkalmazható gyors vizsgálati módszerek alkalmazása stb.)
A tehenenkénti éves 8-12 ezer literes laktációs tejtermelés jelentősen igénybe veszi a termelő állat szervezetét, különösen megterheli a tőgyet és a lábakat – gyakran az állatokat a biológiai tolerancia határára jutatja. A tej minőségével szembeni folyamatosan növekvő követelményeket csak egészséges állati szervezettel lehet megtermeltetni. Az úgynevezett „biológiai elfáradás” megelőzésére komoly gondot kell fordítani. Ennek érdekében a genetikai, tartási, takarmányozási és állategészségügyi feltételek egyidejű, harmonikus jelenlétére van szükség, ami esetenként csak nehezen biztosítható.
A károk megelőzésében és mérséklésében jelentős szerepet játszik a már említett mikroelem kiegészítés „finom” beállítása. Bizonyos élettani funkciók működésében néhány elemnek kiemelkedően fontos szerepe van. A legújabb kutatási eredmények szerint a hámvédelem szempontjából például a cink a legfontosabb, ami egyebek mellett elősegíti a tőgybimbók keratin rétegének képződését, de védelmet nyújthat a külvilág baktériumflórájának a tőgybe történő bejutásával szemben. Ezzel folyamatosan biztosíthatjuk a tej minőségét, csökkenthetjük a szomatikus sejtszámot, a különböző tőgygyulladások kialakulásának veszélyeit, valamint elősegíthetjük a szervezet immunrendszerének megfelelő működését. Szaporodásbiológiai zavarok esetén gyakran réz- és mangánellátás hiányosságaira is gondolnunk kell. Ma a mikotoxinok elleni védekezés egyik fontos ásványi anyagának a szerves kötésű szelént tekintik.
Ezen szerek alkalmazásának hatékonyságáról a gyakorlatban azonban megoszlanak vélemények. Ekészítmények alkalmazásának viszont előnye, hogy a más szerek használata során előírt különféle várakozási időt nemkell betartani. A termelt tej az állat gyógykezelése után közvetlenül értékesíthető vagy feldolgozható.
Betegségek megelőzésére gyógyszert nem szabad adagolni, de vakcinák alkalmazása megengedett. Abban az esetben, ha az állat egy éven belül három alkalomnál többször részesült gyógyszeres (szintetikus) kezelésben, az állatot ki kell selejtezni, vagy az „átállítását” újra kell kezdeni.
Végezetül meg kell említenünk az élelmiszer-biztonság szempontjából, valamint a megfelelő mikrobiológiai minőségű tej termelésének biztosítása érdekében a fejő- és tejházakban rendszeresen alkalmazott tisztítási és fertőtlenítési munkák szakszerű végzését. Az itt elkövetett hibák a fogyasztók egészségét, a tej mikrobiológiai minőségét és feldolgozhatóságát, illetve tejidegen gátlóanyag-tartalmát veszélyeztethetik.
Ugyanakkor az esetlegesen visszamaradó „szerek” jelenléte esetén, az utóöblítések hatékonyságának növelésével azok el is távolíthatóak.
Forrás: magyarmezogazdasag.hu
