A lapunknak adott interjúban a szakember azt mondta: a túlzottan normatív alapokra helyezett támogatási rendszer nem ösztönzi a termelőket a versenyképesség erősítésére, márpedig fel kell készülni arra, hogy a jövőben más, szerényebb támogatási rendszer lehet. Ha a mezőgazdaság elmúlt években megfigyelhető dinamizmusát fenn szeretnénk tartani, akkor a precíziós technológiákra, az öntözésre, az integrációra, összességében a fejlesztésre és a fejlődésre kell támaszkodnunk.
– A nemrégiben rendezett siófoki Agrárszektor konferencián tartott előadásában azt mondta, hogy a magyar mezőgazdaság aránytalanul nagy mértékben függ a támogatásoktól. Tény, hogy a támogatás fontos szerepet tölt be a gazdák életében, de valóban annyira erős lenne ez a függőség?
– Kétségkívül így van, bár gyorsan hozzátenném, hogy nemcsak Magyarország esetében. Az uniós támogatási rendszer egységes, és több országra is ugyanez jellemző. Ott kezdeném, hogy a magyar mezőgazdaság dinamikus növekedésen van túl, az elmúlt 10 évben mintegy 1000 milliárd forinttal nőtt a hazai agrárium kibocsátása. Ugyanakkor ebben helyzetben is fontos, hogy a sikerek mellett a nehézségekről, a hazai ágazat realitásairól is őszintén beszéljünk. 1990 óta a világ mezőgazdasága mintegy 80 százalékkal nőtt – a hazai eközben majdnem 20 százalékkal csökkent. Tény, hogy a kibocsátásunk nem éri el a rendszerváltáskori szintet. Jelenleg a 15 régi EU-tagállam termelési eredményének nagyjából a felét érjük el, átlagosan 50–55 százalékon állunk 1 hektárra vetítve. Ebből az is következik, hogy a kibocsátásban kiemelkedően magas az agrártámogatások aránya.
A dotációk nem biztos, hogy a versenyt erősítik, márpedig ha kevesebb támogatás lesz, akkor az érzékenyen érinti a gazdákat, és nem tudnak a versenyben helytállni. A támogatások nagyobbrészt normatív alapon érkeznek, ez alól talán csak egyes környezetvédelmi elemek jelentenek kivételt. Ez pedig a verseny ellen hat. Ráadásul messze a lehetőségei alatt teljesít a magyar agrárgazdaság, mint azt geopolitikai helyzetünk és ökológiai adottságaink lehetővé tennék.
– Támogatásokra alapozott környezetben mit lehet tenni azért, hogy a gazdák gondolkodása megváltozzon, és hogy támogatások nélküli eredményességre törekedjenek?
– Elemi érdekünk lenne, hogy egy támogatás nélküli világban is megálljuk a helyünket, és dotációk nélkül értelmezve is versenyképes és fenntartható termelést folytassunk. Ma már a kétkedők számára sem lehet kérdés, hogy a ’90-es évek elejének politikai-gazdasági traumája után a hazai agrárium magára talált.
Azonban ha meg akarjuk őrizni ezt a dinamizmust, vagy még inkább fokozni szeretnénk, akkor elkerülhetetlen, hogy alkalmazkodjunk az egyre komplexebbé és egyre fenyegetőbbé váló globális kihívásokhoz. Itt olyan komoly változásokról van szó, mint a népességnövekedés, a klímaváltozás, a termőföld- és vízkészlet csökkenése, vagy a genetikailag módosított növények és állatok térnyerése.
– Nagyon komplex problémaköröket említ. A versenyképesség, a fenntarthatóság, az erőforrások, például a termőföld és a víz megóvásával együttesen sikerülhet egyáltalán? Lehet úgy hatékonyabban és többet termelni, hogy a fenntarthatósági szempontok jobban érvényesülnek?
– A csúcstechnológia alkalmazása hatványozottan erősítheti a termelők versenyképességét, és segít abban is, hogy takarékosabb, fenntarthatóbb gazdálkodást folytassanak. A precíziós gazdálkodás ezt a látszólagos ellentmondást fel tudja oldani. A technológia optimalizálja a ráfordításokat, tehát nem csupán arról van szó, hogy például mindenhova több tápanyagot juttat, hanem ahova nem érdemes, oda nem kerül annyi. Ezzel az optimalizációval a gazda költséget takarít meg, fenntarthatóbb, takarékosabb, ha úgy tetszik zöldebb gazdálkodást folytat, jó eredmények mellett. Ma már konszenzus van a tekintetben, hogy a precíziós technológiáknak nincs alternatívája.
– Sokan azt hozzák fel ellenérvként, hogy a precíziós technológiák ára még mindig meglehetősen magas, és ezek a drága berendezések, megoldások csak nagyobb és tőkeerősebb szereplőknek elérhetők, és a piacok is inkább nekik nyitottak. Hol van a helye ebben a képben a kicsiknek?
– Nyilvánvaló, hogy a csúcstechnológiáknak köszönhetően a méretgazdaságosság alsó határa egyre növekszik. Fokozatosan nő a nagyobb gazdaságok aránya a kibocsátásban. Másképp fogalmazva, az agrárium kibocsátás-növekedése 80 százalékban a nagyobb, versenyképesebb gazdaságoknak köszönhető. Csaknem 30 évvel a rendszerváltás után, és közel 20 évvel az ezredforduló után kijelenthető, hogy ha – elismerve a mezőgazdaság önellátó vagy hobbi funkciójának szerepét – versenyképességről, fenntarthatóságról, a kibocsátás fokozásáról beszélünk, a „nosztalgiagazdálkodás” ideje lejárt.
A koncentrációnak egyetlen alternatívája lesz, még akkor is, ha ettől még ma is sok gazdánk idegenkedik, ez pedig az integráció. A törvényi feltételek hamarosan adottak lesznek hozzá, de a gazdáknak együtt kell működniük egymással. Be kell látnunk, hogy jelenlegi szerkezetében a hazai agrárium elérte teljesítőképessége csúcsát, a további növekedés átfogó fejlesztést igényel. Mint Siófokon tartott beszédemben is elmondtam, véleményem szerint a 21. század első évtizedeiben Magyarországon az agrárgazdaság több átfogó területén radikális előrelépésre van szükség ahhoz, hogy a versenyképesség, a termelésbiztonság, a fenntarthatóság feltételei javuljanak, úgy, hogy mindeközben a vidéki életforma vonzóbbá válik. Ezek egyike a már érintett birtokrendezés, de ilyen például az agrárkutatás is.
– Ha már agrárkutatás, és szóba került az integráció is, a mezőgazdaság-tudomány intézményrendszere is átesett egy integráción, ebből lett a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ. Most hogy látja: sikerült elérni az összevonáskor megfogalmazott célokat?
– A kutatói hálózat integrációjának legfontosabb célja az volt, hogy a korábban szigetszerűen létező tudást és kutatási kapacitást összevonja, illetve összehangolja. Ez egyébként a mezőgazdaság modernizálásával is összefügg, hiszen a csúcstechnológia sem úgy jön létre, hogy az egyik tudományban alkotnak valami újat.
Jó döntés volt tehát az integráció, a mostani komplett és komplex rendszer hatékonyabban tud működni.
– Akár az agrárkutatásról, akár a mezőgazdaság egészéről esik szó, mindig neuralgikus kérdés, hogy sikeres lesz-e a generációváltás. Lesz elég fiatal ezeknek a terveknek a megvalósításához?
– Ez nagyon nehéz kérdés, nem is egyszerű válaszolni rá. Annyi biztos, hogy divatossá kellene tenni a mezőgazdaságot és az agrárpályát, vagyis arra sarkallni a fiatalokat, hogy tanuljanak ezen a területen, akár kutatók, akár termelők akarnak lenni. Jelenleg a mezőgazdaságban dolgozók mindössze 4 százaléka rendelkezik felsőfokú szakirányú végzettséggel, középiskolai végzettséggel is kevesebb mint 10 százalék! Pedig a mezőgazdaság ma csúcstechnológiai ágazattá válik, amelyben tudás nélkül, innováció nélkül nincs fejlődés.
Nincs olyan fejlett mezőgazdasággal rendelkező ország a világon, amely ne az innovációra alapozta volna fejlődését. Ebből mi sem maradhatunk ki!
– Gyakran elhangzik az is, hogy a magyar mezőgazdaság továbblépésének elősegítésére az öntözés újbóli elterjesztése lenne a legkézenfekvőbb tennivaló. Ez régóta bonyolult és nehézkes feladatnak tűnik, pedig néhány évtizeddel ezelőtt a mainál nagyobb területet is folyamatosan tudtunk öntözni. Milyen változást vár ezen a téren?
– Kétségkívül az öntözésfejlesztés az egyik kiemelt téma. Régi adósságot törlesztünk azzal, hogy elkezdődött az érdemi öntözésfejlesztés Magyarországon, és az új, nemrég elfogadott törvény kísérletet tesz a jogszabályi háttér rendezésére. Ha azonban a ciklus végére két és félszeresére kívánjuk növelni az öntözhető terület nagyságát, további súlyos tízmilliárdokra van szükség. Enélkül nem lesz meg a ciklus végére a most célul kitűzött 200 ezer hektár öntözött terület.
Ott a talajban lévő nedvesség megtartására és hasznosítására kell támaszkodnunk, hiszen legnagyobb víztározónk a talaj. Ugyanakkor a benne lévő nedvességnek nagyjából fele nem hasznosul. A nedvesség elpazarlása miatt a veszteség számszerűsíthető: mintegy 100 milliárdos nagyságrendű. Ezért az öntözés fejlesztése mellett a klímakár-csökkentő, nedvességtakarékos, talajvédő technológiákra is koncentrálnunk kell.
– Azon túl, hogy precíziós módszerekkel, fenntartható módon kellene termelni, mi volna ön szerint a követendő irány?
– Az egyik kiemelkedő téma a horizontális és a vertikális integráció erősítése. A mezőgazdasági tevékenység jövedelmezőségét alapvetően befolyásolja, hogy a nyersanyag-előállításra épülő feldolgozóipart hogyan képes maga köré építeni. A fejlett mezőgazdasággal rendelkező országokban az agrártermékeket felvevő agrobiznisz, vagyis a mezőgazdaságot ellátó szolgáltatások és az élelmiszer-előállítás, a kapcsolódó ágazatok súlya a mezőgazdaság bruttó hozzáadott értékének másfél-kétszeresét is elérheti, ugyanakkor Magyarországon csak 0,5–0,6 körül alakul ez az érték. Ez a helyzet egyúttal kijelöli az irányt, amelyet a magyar agáriumnak követnie kell annak érdekében, hogy az alapanyag-előállítás és a rá épülő feldolgozóipar egyaránt nagyobb hangsúllyal jelenjen meg a bruttó nemzeti termékben.
Forrás: magyarmezogazdasag.hu
