A takarmányár-robbanás és a klímaváltozás világszerte arra kényszeríti az állattenyésztőket, hogy precízebb takarmányozást folytassanak.
Ez jelenti a takarmányok precízebb, tudományos alapokon nyugvó összeállítását, új, a megváltozott klímában jobban teljesítő takarmánynövények beillesztését a receptúrákba ugyanúgy, mint olyan technológiák alkalmazását, amelyekben még inkább az állatok tartási céljának megfelelően, akár szinte patikamérleg pontossággal alakíthatók a takarmányadagok. Szabó Bálint összeállításában a Feed Strategy legújabb számában megjelent írásokból tallóztunk.A víz gyakran elfelejtett tápanyag a tejtermelésben. Pedig a megfelelő vízbevitel szerepet játszik a tejelő tehenek egészségében, jólétében és termelékenységében is.
A tej körülbelül 87%-a víz. Ahhoz, hogy egy tehén 30 liter tejet termeljen, valamivel több mint 26 liter vizet kell felhasználnia. Bár a víz fontosságát gyakran emlegetik, a gyakorlatban néha mégis figyelmen kívül hagyják. A vályúk kialakítása, funkciója és elhelyezkedése – valamint a tisztaság – nem mindig kapja meg a prioritást. A nem megfelelő vízellátás képes jelentősen csökkenteni a tejtermelést, valamint a tejelő szarvasmarhák egészségét és jólétét, így ennek minden gazdálkodási folyamat előterében kell állnia.
A víz a legfontosabb tápanyag a tejelő állományok egészségének és teljesítményének szempontjából. Kicsi, egyszerű molekula, de az élethez nélkülözhetetlen, a H2O molekula nélkül nincs anyagcsere a sejtekben. Ez teszi lehetővé a tápanyagoknak a sejtfalon való átjutását, hogy azok mindenhová eljussanak a szervezetben. A víz két másik tulajdonsága is alapvető fontosságú a szárazföldi szervezetek számára. Ezek a nagyon magas fajlagos hőkapacitása és a magas párolgási hője. Mindkét tulajdonság lehetővé teszi az állatok számára, hogy ellenálljanak a hőingadozásnak.
Az előbbi azt jelenti, hogy a víz hőmérsékletének egy fokkal való növeléséhez sok hőre van szükség, vagyis viszonylag nagy mennyiségű hőt kell felvenni a testhőmérséklet megváltoztatásához. A magas párolgási hő pedig azt jelenti, hogy a víznek jelentős mennyiségű energiára van szüksége ahhoz, hogy állapotát megváltoztassa, pl. folyadékból gőzzé váljon. Ez lehetővé teszi az állat számára, hogy kis térfogatveszteség mellett jelentős mennyiségű hőt adjon át a környezetnek.
A hőmérsékletváltozásokat tehát olyan folyamatok révén lehet pufferelni, mint a párolgás, a kondenzáció, az olvadás és a fagyás. Az állatok e folyamatok némelyikével hatékonyan tudják szabályozni a hőmérsékletüket, jó példa erre az izzadás és a zihálás.
A víznek több forrása és a vízveszteségnek több útja van. A veszteségek közé tartozik a tejben, a vizeletben, az ürülékben és a különböző kipárolgásokban lévő víz. A vízforrások közé tartozik az ivóvíz, a takarmány és az anyagcsere (oxidációs) víz.
Az ivóvíz (szabad víz) a legnyilvánvalóbb vízforrás az állatok, köztük a tejelő tehenek számára, és a napi bevitel jelentősen változó. Függ a szárazanyag-beviteltől, a környezeti feltételektől és az elérhető víztől.A takarmányban is van víz, a takarmányvíz bevitelét elsősorban a takarmány szervesanyag-koncentrációja szabályozza.
De a megnövekedett takarmányfelvétel általában megnövekedett szabadvíz-felvételt is eredményez. Úgy tűnik, hogy a vízfogyasztás nő, de a teljes vízfelvétel csökken, ahogy a takarmány százazanyag-tartalma növekszik.
A víz további forrása a metabolikus víz, azaz a testi folyamatokból, például a lipidek, fehérjék és szénhidrátok oxidációjából származó víz. Ez kicsi, de fontos hozzájárulás a teljes „vízbevitelhez”.
A vízvesztés lehet vizelet, széklet, tej és párolgás formájában. Lehetnek még mások is, például a vérveszteségből eredő, de ezek nem számítanak szokásosnak. A vizelettel történő vízveszteség sok tényezőtől függően változik, de a kutatások szerint a ~25kg/nap nem ritka. A fokozott vízfelvétel és a fokozott nitrogén (N) és kálium (K) kiválasztás hozzájárul a vizelettel történő nagyobb vízveszteséghez. Ez fordítva is igaz, ha a takarmányban lévő szárazanyag-tartalom és a tejtermelés magas.Normál körülmények között a székletből történő vízveszteség általában kevésbé változékony, mint a vizelettel történő vízveszteség, és úgy gondolják, hogy a takarmány emészthetősége befolyásolja.
A tej túlnyomórészt vízből áll, ezért a vízveszteség egyik fő útja. A tejtermelés a szárazanyag-bevitelhez kapcsolódik, a vízbevitel és a szárazanyag-bevitel között pedig összefüggés van, ami azt jelenti, hogy a tejtermelés önmagában nem feltétlenül a vízáramlás mozgatórugója.
Végül a párolgási veszteségek, mint például az izzadság, a nyál (zihálás) és az orrváladék, mind hozzájárulnak a szervezet vízveszteségéhez. Ezeket is számos tényező befolyásolja.
A tejelő tehén ~60-80%-a víz, amelynek nagy része a sejtekben található. A maradék a gyomor-bélrendszerben, a vérben és a sejtek között található. A kérődzők a nem kérődző állatoktól abban különböznek, hogy evés közben sokkal több nyálat termelnek és választanak ki, valamint, hogy a bendőben nagy mennyiségű folyadékot tárolnak. Mindkettő hozzájárul a bendőben az oda kerülő takarmány által okozott ozmotikus változások puffereléséhez.
A tejelő tehenek önkéntes vízfogyasztását számos tényező befolyásolja: a szárazanyag-tartalom, a takarmány jellege, a tejtermelés és a környezeti hőmérséklet. A vízfogyasztással pozitívan korreláló tényezők a következők: a környezeti átlaghőmérséklet, a tejtermelés, a szárazanyag-bevitel, a takarmány szárazanyag-tartalma, a testtömeg, a laktációk száma és napja (valószínűleg összefüggésben van a tejtermeléssel). A nátrium- és a káliumbevitel, a relatív páratartalom és a szálastakarmány aránya pedig negatívan korrelál. A szabad vízfelvétel átlaga 82 liter/nap ~23 kg/nap szárazanyag-bevitel mellett.
A környezeti tényezők, mint például a táplálék összetétele, az éghajlati viszonyok és az állati tényezők nemcsak a vízfelvételt, hanem az ivási magatartást is befolyásolják. A lóherével etetett állatok például megnövelték a vízfelvételt, ami a fűhöz és más takarmányokhoz képest magasabb fehérje- (N) és K-tartalomnak tulajdonítható. A legelő állatok vízfelvételének jóval nagyobb hányadát szintén a takarmányadagjukból nyerik, a fű és más friss növények magas víztartalma miatt. Ha például egy tehén 50 kg 20%-os nedvességtartalmú füvet eszik, a legelő önmagában ~40 liter vizet biztosít. A maradékot (~40 liter) ivóvízzel kell pótolni.Azt is fontos megjegyezni, hogy magas hőmérsékletű és páratartalmú környezetben az állatnak a megnövekedett szükségleteinek kielégítéséhez további ivóvizet kell fogyasztania. Értelemszerűen tehát az istállóban tartott tehenek több szabad vizet isznak, mint legelőn tartott társaik, különösen növekvő hőmérséklet és páratartalom esetén.
A hierarchia is hatással van a vízfogyasztásra. Megfigyelték, hogy a rangsorban hátrébb álló állatok a nap legkevésbé „versenyképes” időszakaiban keresik fel a vályúkat, ami ismét rávilágít arra, hogy ennek megfelelően elegendő vízellátásra van szükség.
Az ivás általában az evéssel együtt történik. Úgy tűnik, hogy a víz hőmérséklete befolyásolja az önkéntes vízfogyasztást, és ez a hatás a szélsőséges hőmérsékleti értékeknél kifejezettebb. Kimutatták, hogy a tehenek több melegített vizet (30-33 °C) ittak a környezeti talajvízhez (7-15 °C) képest, és alacsonyabb környezeti hőmérsékleten a melegített vizet jobban preferálták.
A vízellátás korlátozása vagy elégtelen biztosítása bizonyítottan a szárazanyag-bevitel és a tejtermelés gyors, de visszafordítható csökkenését eredményezi. Ennek ellenére a tejelő tehenek elképesztő módon képesek megbirkózni a vízfelvétel tartós és jelentős korlátozásával, akár a teljes vízfelvétel ~44%-áig is. Ennek egy részét a bendő hatalmas folyadéktartalékának tulajdonítják, de hivatkoznak arra, hogy a folyamatos korlátozás esetén más mechanizmusok is működésbe lépnek, beleértve a csökkent szárazanyag- bevitelt is. A kisebb étkezések csökkentik az ozmotikus terhelést, és ezáltal a terhelés kiegyensúlyozásához szükséges vízmennyiséget. Azt sugallják, hogy a takarmányfelvétel csökkentése kompromisszumot jelent a tápanyagszükséglet és a dehidratáció negatív következményeinek minimalizálása között.
Az Európai Unióban rendeletek szabályozzák a tejelő tehenek vízellátását, amelyek kimondják, hogy a teheneknek „megfelelő minőségű, megfelelő mennyiségű és minőségű vízhez kell hozzáférniük, teljes egészségük és életerejük megőrzése, valamint viselkedési és fiziológiai szükségleteik kielégítése érdekében.” A megfelelő vízellátás fogalmát azonban sokféleképpen értelmezik, különösen, ha arról van szó, hogy mennyi ivóhelyet kell biztosítani. Kutatások kimutatták, hogy a tehenek inkább vályúból isznak, és ezeknek a vályúknak 24 liter/perc ivási sebességet lehetővé kell tenniük. Mindezek mellett kevés szakirodalom áll rendelkezésre a tejelő tehenek ivási viselkedésének és fogyasztásának részletesebb aspektusairól.
A víz alapvető fontosságú az élethez, a tejelő tehenek egészségéhez, jólétéhez és termeléséhez, de a tiszta ivóvíz optimális biztosítását gyakran figyelmen kívül hagyják más táplálkozási és gazdálkodási szempontok javára. Sok üzemben a tejmennyiség növekedését lehet elérni pusztán azzal, hogy a vályúk tiszták, elegendő ivóhelyet biztosítanak és elég gyorsan feltöltődnek.
Forrás: magyarmezogazdasag.hu
