A takarmányár-robbanás és a klímaváltozás világszerte arra kényszeríti az állattenyésztőket, hogy precízebb takarmányozást folytassanak.
Ez jelenti a takarmányok precízebb, tudományos alapokon nyugvó összeállítását, új, a megváltozott klímában jobban teljesítő takarmánynövények beillesztését a receptúrákba ugyanúgy, mint olyan technológiák alkalmazását, amelyekben még inkább az állatok tartási céljának megfelelően, akár szinte patikamérleg pontossággal alakíthatók a takarmányadagok. Szabó Bálint összeállításában a Feed Strategy legújabb számában megjelent írásokból tallóztunk.
A modern kereskedelmi takarmányozással foglalkozó szakemberek a brojlerek takarmányát már a metabolizálható energia (AMEn) vagy akár a nettó energia (NE) és az aminosav standardizált bélsár emészthetőség (SID) alapján állítják össze. A szakembereknek ma már a legtöbb fejfájást a különböző forrásokból származó, különböző érdekeltségű javaslatok és ajánlások sokasága okozza.
A takarmány energiaszintjének „eldöntése” után annak lizinszintjét kell beállítani. A lizint azért választották ki más aminosavak közül, mert a szervezet kizárólag fehérjeszintézishez használja, így a meghatározása kevésbé problematikus. A lizin szintje számos tényezőtől függ, és sok kereskedelmi állomány takarmányozással foglalkozó szakembere a brojlerállományt biztosító tenyésztő cég iránymutatásait követi. Azonban, hacsak nem szélsőséges genetikai vonalakról van szó, a legtöbb modern brojler hasonló növekedési jellemzőkkel rendelkezik. Valójában a legújabb kutatások még azt is megkérdőjelezték, hogy szükséges-e követni a régi ajánlást, miszerint minden brojlertáp (indító, nevelő, befejező) esetében fix energia-lizin arányt kell alkalmazni. A pontos szint inkább attól függ, hogy a takarmányt általános kereskedelmi takarmányként értékesítik vagy egy integrátor hálózatán belül etetik. Végső soron célszerű az állomány tesztelése különböző lizinszintű takarmányozásra (plusz-mínusz 5-10%-os lépések ajánlottak), a célok és a gazdasági feltételek figyelembevétele mellett.
A brojlerek aminosavtáplálásának aktualizálását sürgette Ioannis Mavromichalis, Ph.D., takarmányozási ipari tanácsadó. A szerző szerint a modern fejlesztések megkövetelik a legújabb kutatási eredmények felhasználását.
A kereskedelmi takarmányozással foglalkozó szakemberek jó részének még mindig szüksége van olyan aminosav-egyenletek alkalmazására, amelyek megfelelően megjósolják a fehérjeszint változásával párhuzamos aminosavszinteket. Például a kukorica- vagy szójalisztben lévő nyersfehérje 10%-os növekedése nem jelenti automatikusan a lizin vagy bármely más aminosav 10%-os növekedését. Lényegében a változások nem lineárisak. Többféle egyenletkészletet használnak, és ajánlott olyan egyenletet használni, amelyet folyamatosan frissítenek és nagymennyiségű adattal támasztanak alá.
A környezet védelme (a nitrogénkibocsátás csökkentése) és a takarmányhasznosítási arány javítása érdekében a nyersfehérje szintjének csökkentése a tendencia. A nagyon alacsony nyersfehérje-tartalmú tápok azonban a nem esszenciális aminosavakban korlátozóvá válnak. A legújabb kutatások azt is kimutatták, hogy a hagyományos fehérjeforrások (mint például a szójaliszt) nem csak fehérjét tartalmaznak, hanem számos más, funkcionális tulajdonságokkal rendelkező fitogén molekulát is. Mivel nem térhetünk vissza a magas fehérjetartalmú takarmányokhoz, egyensúlyra van szükség az egyszerű összetevők és a takarmányozási minőségű aminosavak használata között. A régi ajánlás, miszerint a takarmányozási minőségű aminosavakat nem tartalmazó takarmányt nem szabad 2-4 százalékpontnál nagyobb mértékben csökkenteni az említett aminosavak hozzáadásával, még mindig igaz, különösen akkor, ha nem egy nagy tapasztalattal rendelkező takarmányozással foglalkozó szakember felügyeli az állatok teljesítményét.
Manapság sok vita folyik az esszenciális és nem esszenciális aminosavak arányáról, és sok szakértő az 50:50 arányt javasolja, különösen a nagyon alacsony fehérjetartalmú takarmányok esetében. A nem esszenciális aminosavak takarmányozási célú kiegészítésére javasolt a glicin hozzáadása, amelyből a többi nem esszenciális aminosavat a szervezet elő tudja állítani.
A kukorica DDGS megjelenése felhívta a figyelmet az elágazó láncú aminosavak – leucin, valin és izoleucin – helyes egyensúlyának fontosságára. Ma már bebizonyosodott, hogy a leucin (amely a kukoricában és a kukorica DDGS-ben bőségesen megtalálható) feleslegesen növelheti a valin és az izoleucin, sőt a triptofán (a legdrágább kereskedelmi takarmány-aminosav) szükségletét is. A nagy mennyiségű DDGS helyett szójalisztet használók nem szembesülnek ilyen problémákkal.
A mai brojlerek olyan fiatalon kerülnek forgalomba, hogy a fehérje minőségének különböző indexszámai kérdésesnek tűnnek. A kukorica DDGS és a nagyon alacsony fehérjetartalmú takarmányok fokozott használata a még több takarmányminőségű aminosav bevezetésével együtt olyan előre nem látható problémaegyüttest hozott létre, melyek felhívják magukra a kutatók figyelmét is. A termelők csak úgy tudnak a modern fejlesztésekkel lépést tartani, ha képzett takarmányozási szakember állítja össze a telepen a takarmányt.
Forrás: magyarmezogazdasag.hu
