Mezőgazdasági hírek

A lustaság jót tehet a talajéletnek

2020. július 17., péntek

A talajműveletek munkafolyamatai igen fontosak lehetnek növényeink érdekében. Szinte minden nagyüzemi munkának megvan a kiskerti megfelelője: szántásnak az ásás, kultivátorozásnak a kapálás, fogasolásnak a gereblyézés. Ám egy irányzat szerint ezek egy része elhagyható.

A talajművelési eljárások segítik a növények jó fejlődését, de a helytelen talajművelés gondokat is okozhat. Ásáskor, vagy nagyban szántáskor a talaj felső rétegét fellazítjuk, és „fejjel lefelé” visszafordítjuk. Ennek előnye, hogy a téli időjárásban a talajban áttelelő kártevők nagy számban a fagytól elpusztulnak, emellett a megfagyó víz tágulva szétrepeszti, morzsalékossá teszi a talajt, ami jó magágyat eredményez.

Hátrányaként említhető, hogy amikor megfordítjuk az ásáskor kivágott földdarabot, a felsőbb, tápanyagban gazdagabb rész mélyebbre kerül a talajban.

Az ugyanolyan mélyen történő ásás vagy szántás „eketalp talajbetegséget” eredményez kötött talajok esetén, azaz addig a szintig laza lesz a talaj, de attól lejjebb túl tömörödött. Ez belvizes időszakban gond, mert nem tud a víz a mélyebb rétegekbe szivárogni, amikor túl sok van épp belőle. Azzal, hogy a talajt megforgatjuk, a fagyok nem csak a kártékony szervezetek tömegét irtják ki, a hasznosaknak sem kedveznek, hiszen addigi életterük megváltozik. Laza szerkezetű, homokos talajoknál a szántás további hátránya, hogy a területen megszűnik a minimális növényborítottság is, ami kedvezőtlen időjárási viszonyok esetén erózióhoz vagy deflációhoz vezet.



A tömörödés a talajmunkák kedvezőtlen mellékhatása is lehet, hiszen gépi munka esetén a traktor kerekei tömörítenek, kézi munka esetén pedig a lábunk, saját testtömegünk tömöríti a földet.

Nagyüzemben ennek ellenszereként több munkaeszközt kötnek egymás után, azaz a tárcsa mögött egyből fogast is húznak, így két művelettel is végeznek, miközben a traktor csak egyszer tömörít a kerekeivel. Konyhakertben az a megoldás, hogy hátrafelé haladunk: nem csak gereblyézéskor, hanem kapáláskor is, így a már megkapált területen nem taposunk.

Az utóbbi időben a régebbi talajművelési nézeteket egyre inkább felváltják a tömörítést csökkentő művelési módok. De a kiskertekben is terjed, hogy minél kevesebb alkalommal avatkozzunk be a talaj folyamataiba, hiszen a talaj egy élő ökoszisztéma.

A hagyományos talajművelésnek az előbb említettek mellett hátránya még, hogy a műveletsor sokmenetes, azaz a növények kívánta talajállapotot az nagy idő-, energia- és költségfelhasználással érik el. Amennyiben nem megfelelő időpontban és időjárási körülmények között végzik a talajművelést, az a talaj szerkezetének szerkezetleromlását okozza. Ez kiskertben is ismert probléma, például ha eső után túl nedves talajon kapálunk vagy ásunk, akkor „szalonnás” rögök képződnek, melyek – miután megszáradnak – hasonlatosan a kiszáradt agyaghoz, nagyon kemények, rossz szerkezetűek. Az intenzíven művelt talaj szerves anyag tartalmának csökkenése is bekövetkezhet, hiszen a növényi részeket termés vagy melléktermék (például szalma) formájában lekerül a területről, így annak tápanyagtartalma csökken. A tápanyagok visszapótolhatók ugyan műtrágyákkal, ami kémiailag nagyjából pótolja a tápanyagokat, ám nem javítja fizikailag a talaj szerkezetét. A talaj fizikai szerkezete (ami a vízáteresztő, víztartó, képességet, vagy a talaj levegőtartalmát befolyásolja) is fontos annak hosszú távú termőképessége szempontjából. Ezt csak szerves trágyával vagy komposzttal tudjuk javítani.

A talajművelések mellékhatásaként jelentkező kedvezőtlen folyamatokat már az 1950-es években felismerték, így akkor kezdték alkalmazni a minimum tillage (minimális művelés rendszere) módszert.

Ebben a műveletek összevonása a gépek kombinálásával történik. A nem feltétlenül szükséges műveletek elhagyása mellett a talajművelés meneteinek lehető összevonása a talajtiprás, szerkezetrombolás csökkentése végett és üzemanyag-takarékosság céljából.

A módszer kerüli a fölösleges forgatást – mint vízpazarló eljárást –, és inkább mélylazítással teremt a nedvesség befogadására alkalmas talajállapotot. E művelési rendszer célja a ráfordítások csökkentése, és a talaj kedvező fizikai biológiai állapotának kialakítása.



Az 1960-70-es években indult a talajvédő művelés (conservation tillage). Itt legalább 30%-os tarlómaradvány borítottságot tartottak a vetés után, ez elég ahhoz, hogy a víz és szél talajromboló hatása ne érvényesülhessen. A kémiai anyagok használatának csökkentése is cél volt, azaz a műtrágyás helyett újra a szerves trágyázást alkalmazták…

A csökkentett (reduced) művelés, más néven a talajvédő művelés, neve arra utal, hogy a hagyományos műveléssel összehasonlítva kevésbé intenzív, a menetek száma, és a művelésbe fektetett energia is kisebb.

A mulch tillage magába foglalja az összes talajvédő (kímélő) talajművelési rendszert (kivéve a bakhátas és a direktvetést). A vetés után a felszín min. 30%-a növényi maradványokkal borított. A sokféle rendszert jól modellezi, hogy mennyi menetben és milyen változatos módszerekkel történik a művelés.

A csökkentett talajművelést a konyhakertben is egyre többen alkalmazzák. Nem kell ásni – kevesebb a munkaigény. Sok növény így is eredményesen, vagy akár eredményesebben is nevelhető. Egy paprika, vagy paradicsom ültetésénél, csak azt a kis talajrészt lazítjuk fel, amibe, és amikor ültetünk. Tök vetésénél is jó ugyanez a módszer. Azonban a retekféléknél, sárgarépánál, petrezselyemnél vetés előtt legalább azt a sort rendesen és mélyen fel kell lazítani ahová vetünk, mert ennek híján a répánk nem fog vastag karógyökeret nevelni, helyette vékony, több helyen elágazó, felhasználásra kevéssé alkalmas lesz.

A mezők, erdők tele vannak növényekkel, melyek remekül fejlődnek anélkül, hogy bárki is ásna, vagy kapálna ott. Kapálás híján más módszerrel védhetjük a talaj nedvességtartalmát nyáron: talajtakarással, azaz mulcsozással (szalmával, fűkaszálékkal, a kihúzott gyomok földre terítésével) gondoskodhatunk arról, hogy a nedvesség kipárolgását akadályozzuk a kertben. Ebben az esetben is igaz a mondás: a kevesebb néha több.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu