Szakmai rendezvények

Agrárközösség ROADSHOW

Hagyományosan február hónapban kerül megrendezésre az Agrárközösség éves szakmai rendezvénysorozata mezőgazdasági vállalkozók számára. Célunk hogy gyakorlatban használható megoldásokat, információkat közérthető formában adjunk át a gazdálkodóknak.

2019-ben négy helyszínen: Kecskemét, Hódmezővásárhely, Debrecen, Kalocsa csaknem 700 gazdálkodó hallgatta meg szakértőinket.

Nagy öröm számunkra, hogy rendezvényeinken visszatérő megszólalók dr. Nagy István agrárminiszter, dr. Gyuricza Csaba NAIK igazgató és Font Sándor az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke.
Idén az Agrárközösség szakértői 6 témában gyűjtötték össze a legfontosabb tudnivalókat, amik a gazdaságok termelékenységét és zökkenőmentes működését döntően befolyásolják majd a 2019-es évben.

Földjogi kérdések
Sok gazdálkodót érint a felesbérleti szerződések megszűnése, illetve fontos részletekben változik a föld adásvétel menete is. Dr.Vörös Balázs elmondta, hogy az új földtörvény szerint akár adminisztrációs apróságokon is múlhat majd, hogy a reménybeli földvásárló tudja-e érvényesíteni az elővásárlási jogát.

Mezőgazdasági Adózás
Új hozzáállás szükséges a mezőgazdasági vállalkozások könyvelésénél is, hogy messzebb ne menjünk a NAV idén már nem fog papíron levelet küldeni senkinek, csak cég-, illetve ügyfélkapun keresztül, ismertette Törökné Rácz Erzsébet mezőgazdasági adószakértő.

Pénzügyek
Farkas Anita agrárközgazdász szerint, a beruházások finanszírozásához kiemelten fontos, hogy ne csak a földeken, hanem az irodában is rend legyen és tervszerűen, pontosan legyenek vezetve a gazdaságok kimutatásai, hiszen egy papíron veszteséges cég esélytelen arra, hogy banki forrást kapjon a fejlesztéseihez.
Pályázatok
Vidékfejlesztési pályázatoknál azok a gazdálkodók számíthatnak sikerre, Török Zoltán pályázati szakértő szerint, akik nem csak a magas értékelési pontszámot célozzák meg beadáskor, hanem már az elején reális fejlesztéseket terveznek, amelyeket később meg is tudnak valósítani.
Szaktanácsadás
Általános tapasztalat, hogy a gazdálkodók nem hívnak le minden támogatást, ami jár nekik, mondta el Mucsi Nikolett mezőgazdasági szaktanácsadó évente több tízezer forintokat hagy benne a rendszerben a gazdák többsége.
Növényvédelem
Morva Tamás növényorvos bemutatta, hogy drón felvételek kiértékelésével mennyivel pontosabban tervezhetőek a növényvédelmi kezelések. Számottevő az a költség és vegyszermegtakarítás, ami a drónos felvételezés és a permetező drónos

 


Török Gyula
Ügyvezető
2007 óta dolgozom vállalati tanácsadóként és cégvezetőként. Az elmúlt 10 évben több mint 3.000 cégvezető és vállalkozó szavazott bizalmat nekem és kollégáimnak. Jelenleg napi szinten is több mint 500 mezőgazdasági vállalkozásnak nyújtunk segítséget az Agrárközösség csapatával. Vállalati tanácsadóként a legfontosabb feladatomnak azt tekintem, hogy ügyfeleimet megtanítsam arra hogyan működtessék sikeresen gazdaságukat a 21. században. Munkám során megtapasztaltam, hogy egy jól megtervezett vállalati stratégia, egy profi módon összeállított üzleti terv és a precíz, pontos adminisztráció a stabil gazdaság alapja.
Vegye Ön is igénybe az Agrárközösség több mint 40 fős szakértői csapatát, legyen szó akár egy-egy részfeladatról, akár a teljes gazdaság menedzseléséről.
Alapozzuk meg együtt az Ön gazdaságának sikerét is!
Szakterületek: pénzügyek, üzleti tervek, vállalati stratégiák, működési tanácsadás, profit növelés, költség csökkentés, vevőkör bővítés
+36 70 424 4070 agrarkozosseg@gmail.com


További szolgáltatásaink

Könyvelés

Részletek

Szaktanácsadás

Részletek

Pályázatírás, Projekt menedzsment

Részletek

Szakmai Rendezvények

Részletek

Gazdasági adminisztráció

Részletek

Növényvédelem

Részletek

Agrárfinanszírozás

Részletek
Share