Mezőgazdasági hírek

A napelemes öntözéssel kapcsolatban végzett kutatást az ENSZ

2018. május 16., szerda
Az Egyesült Nemzetek Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) új kutatása szerint a napenergiával működtetett öntözőrendszerek komoly előrelépést jelenthetnek a fenntartható vízhasználat növelése érdekében. A jelentés kiemeli, hogy az ezen elv alapján működő öntözőrendszerek megfizethető technológiát jelenthetnek a fejlődő országok kis- és nagyüzemi gazdálkodói számára.

A jelentés a napenergiával működtetett öntözőrendszerek gazdaságossága mellett kiemeli, hogy azok „éghajlatbarátok” is, így nagy segítséget jelenthetnek a termelők számára a változó időjárási viszonyokhoz való alkalmazkodásban. Helena Semedo, a FAO főigazgató-helyettese szerint a napenergiával működtetett öntözés gyors bővülése nagy lehetőséget jelenthet a termelőknek gazdaságuk fellendítéséhez úgy, hogy közben az élelmiszer-biztonság is nagymértékben nő.

A napelemes rendszerek árai egyébként folyamatos csökkenést mutatnak, ha pedig ez tartós marad, „forradalom” következhet be az energiaiparban. A FAO szakemberei úgy vélik, hogy A NAPENERGIA ELÉRHETŐBBÉ VÁLÁSÁVAL ELKERÜLHETŐ LEHET A FÖLDFELSZÍN ALATTI VÍZKÉSZLETEK PAZARLÁSA.

A jelentés kitér arra is, hogy míg világviszonylatban a művelt területeknek körülbelül 20 százalékát öntözik, addig ez az arány Afrika szubszaharai területein mindössze 3 százalék. Az ENSZ szerint ebben a régióban jelentősen kihasználhatnák a napenergiával működő öntözőrendszereket a gazdálkodók, arról nem is beszélve, hogy E TECHNOLÓGIA 95 SZÁZALÉKKAL CSÖKKENTHETI AZ ÜVEGHÁZHATÁST OKOZÓ GÁZOK KIBOCSÁTÁSÁT A VÍZSZIVATTYÚZÁS SORÁN, szemben a fosszilis tüzelőanyagokkal.

A FAO mindazonáltal hangsúlyozza a napenergiával működő öntözőrendszerek kezelésének és szabályozásának fontosságát, elkerülve ezzel azt, hogy a szivattyúk a talajvíz fenntarthatatlan kitermelését okozzák. Ha azonban mindez jó kezekben van, akkor ezeknek az eszközöknek a használatával valós időben válik frissíthetővé a tárolótartály szintje, s változtatható a szivattyú sebessége, illetve a fúrás vízszintje is.

Forrás: climateactionprogramme.org, magyarmezogazdasag.hu
Share